Edit még hiányolta a rózsát is az üzenet mellől, hiszen ő a második menyasszony - jelölt, neki kijárt volna a virág a nemes nap alkalmából.
Most végre azt érzi, hogy a nő inspirálja, s nem visszahúzza. Lala szerint egy kapcsolatban a másik vagy az égig emel, vagy totálisan lehúz.
Jöjjön egy kis hangulatjelentés az Oscar utáni órákról, a díjazottakról, azokról, akik ugyan nem kaptak elismerést, de a nézők szívében alkotásuk hatása soha nem feledhető.
A fiúk mozdulata szinte imitálta az erotikus együttlét folyamatát, sőt mindketten magukra húzták Cinit és Mari Zsuzsit elég egyértelmű pózban, igaz, akkor még volt ruha is rajtuk.
Claudia megjegyezte, hogy olyan gyönyörű Tóth Vera hangja, hogy még legalább 75 évig elhallgatná. Erre Vera láthatóan zavarba jött.
A nagy győztes: A bombák földjén! Hat elismerést kapott az alkotás, az Avatar 3 technikai díjjal büszkélkedhet. Sandra Bullock nagy kárpótlásban részesült az Arany Málna díj után!
Kustánczi Lia fehérneműs fotózásán járt fényképészünk. Nemsokára országos kapmpány indul óriás plakátokkal egy fehérnemű cég felkérésére.
Molnár Anikó már 7 éve szedi a pánikellenes gyógyszereket, benne van ebben a „celebvilágnak" nevezhető őrült forgatagban, ami nagyon nem tett jót neki.
Sandra Bullock érdekes napjainak lehetünk tanúi! Megkapta többszörösen az Arany Málna Díjat, s egyben Oscár - esélyes is!
Totális műarccal beszél...hiába minden. Erre megszólalt Orosz Barbi mosolyogva, hogy történetek vele rossz dolgok...Na ez az! Ezt is így mondja!
Március 7 - én rengeteg ismert név és sztár jelenik meg a Kodak Theaterben nézőként, vagy díjátadóként, jó 36 millió amerikai fogja nézni az előadást, s szerte a világon még további milliók!
Judy Nero állítólag durván beszólt két kolléganőjének. Az érintettek próbálták kideríteni, mi történt, mi adott okot erre a lépésre. 
Eric Dane és Rebecca Gayheart picurkája megszületett szerda délután, a kislány jól van, a papa és a mama is szinte magán kívül van a boldogságtól.
„Ez meg micsoda?" Ettől a kérdéstől szinte minden hímnemű egyed retteg, soha nem akarja hallani. De valóban ekkora jelentősége van ebben az esetben a centiknek és millimétereknek?
„Jóképű 30 - as...iskolai végzettsége kihúzva...bocsássatok meg, ki kell mennem a fürdőszobába...ez rád volt festve?...a nyakláncot ki választotta?...ebbe az újságba kismellűt ugye nem engedn...
"De mondj már valamit...s én elhiszem..." - énekelte Tabáni István a fekete cicának. Ismét vidám és jókedvű. Végre felgyógyult hetekig tartó betegségéből. 
Van, aki tehetségével érvényesül, s van, aki máshogy...Lindsay Lohan, mint színésznő, már régen nem tett le az asztalra jelentős alkotást, talált egyéb lehetőséget is.
Tanúi lehettünk egy fontos aktusnak, Feri nagy lendülettel és elszántsággal írta alá a papírokat, ezzel elkötelezte magát végleg, majd következett a gyűrűcsere...
Angelina Jolie az ártatlan tekintetével becsalogatja a kiválasztott hímet, majd a makacsságával és határozottságával szó szerint térdre kényszeríti, s az történik, amit ő akar a továbbiakban.
Egyenes adásban tudhatjuk meg, hogy milyen nemű Hajdú Péter és Sarka Kata nyáron születendő picurkája!
Talán két hete adtuk hírül, hogy Győzike valamire készül az RTL közreműködésével. Akkor még csak sejtéseink lehettek, s utalások hangzottak el. De ma már itt vannak a tények!
Robert életében már korán bekövetkezett a trauma, édesapja elhagyta családját, mert felvállalta másságát. De számára ez nem jelentett neheztelési okot soha!
Van, akinek a fő büszkesége a popója, van, aki nem emlegeti, s van, aki takarja minden áron. Most a szebbeket vettük elő. Nem maradhat ki a Barátok közt Tildája sem!
Hová menne el Karda Beáta szórakozni? Oda főképp a fiatalabbak járnak már. Mit kezdjen ott? A hasonló korúak javarészt dolgoznak, majd alig várják, hogy otthon lepihenhessenek. 
Ez az arc már 46 éves? Ahogy nézzük Sandra Bullock fotóit, önkéntelenül is felmerül a kérdés bennünk, vajon milyen módszerrel tartja magát ilyen jól karban a színésznő?
Tilla szerint Claudia őt csak úgy „leveszi a szekrényből", s kezdődhet is a móka! Ez egy egészen különleges hasonlat, érdekes módon mutatja meg, milyen a viszony köztük.
„Nyissátok meg a szívetek! Ha szeretetben léteztek!..." - mondta egyenesen az RTL kamerájába mélyen belenézve Pataky Attila.
Eliza Dushku próbálkozott már sokszor szakmabeli párral, Matt Dillonnal volt együtt 2006 - ban, de mégsem sikerült jól a választás, inkább a sportolók jönnek be neki. Ne erőltessük, ami nem megy!
A tünetek: a halálfélelem, a szédülés, extrém szapora szívműködés, zsibbadás, remegés, izzadás, megőrüléstől való félelem, a környezet idegenszerűvé válása, hasmenés, gombócérzés a torokban, s akár...
Stohl Andrást, a népszerű színészt és műsorvezetőt a 15.Budapesti Operabál után faggattuk az est részleteiről, párja, Ancsika ruhájáról, és utólagos benyomásairól.