Hírek Gazdaság Életmód Autó-Motor Technika Turizmus Rendezvény Webáruházak
Mehet
Magyar diák nyerte a Google fotópályázatát
2009. júl. 2., csütörtök, 11.32.17
A Google Photography díjat Halász Dániel nyerte, akinek képeit a londoni Saatchi Galériában fogják kiállítani.
A nyereménye 5000 font, azaz mintegy 1,65 millió forint, valamint egy egynapos közös fotózás a zsűri egyik tagjával, az elismert fotóművésszel, Martin Parral.

A Google a Saatchi Galeriával közösen írta ki a pályázatot, amelynek célja tehetséges fiatal fotósok felkutatása volt. Több mint 3500 nevezés érkezett 82 különböző országból, és 170 ezernél is többen vettek részt a közönségszavazáson. Ezen szavazás eredményeként a legjobb 36 sorozatból iGoogle-téma készült, amelyeket a felhasználók a http://www.google.hu/ig/directory?type=themes&dpos=themes weboldalon állíthatnak be maguknak. A hat legeredményesebb képsorozat sorrendjéről a híres fotósokból, kurátorokból és művészettörténészekből (Martin Parr, Idris Khan, Michael Hoppen, Tim Marlow, Susanna Brown és Mariella Frostrup) álló zsűri döntött.

Halász Dániel, a MOME negyedéves hallgatója Camp 165 Watten című sorozatával diadalmaskodott a versenyen. Rajta kívül még az Egyesült Királyságban élő Aliyah Hussain képeit díjazták. A fiatal magyar fotós képeit nemcsak a Londonba utazók tekinthetik meg, hanem az interneten keresztül bárki, hiszen a www.google.com/photographyprize weboldalon is fent vannak a győztes alkotások. - Magyar Reklámszövetség

 

Keresőoptimalizálás Online - www.keresooptimalizalas.us


Szólj hozzá a  fórumon!

Szóljon hozzá!
Belépés

Nyíregyháza időjárása
Programajánló
<< 2010 Március >>
H K Sze Cs P Szo V
1 2345 67
891011 12 1314
151617 18 192021
22232425262728
293031    
Keresés a programok között:


Partnereink

Cinema DVD


Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő


Sóstó Online
szpari