A Belügyminisztérium pályázatának keretében bővítette kamerarendszerét Nyíregyháza

A nyíregyházi térfigyelő kamerarendszer bővítését dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere, dr. Tarcsa Csaba r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, főkapitány és dr. Illés László r. alezredes, kapitányságvezető jelentette be.


Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Belügyminisztérium 4/2012. (III.1.) rendelete alapján az Önkormányzati fejlesztések 2012 című program, a Közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása komponenséhez. A városnak ezzel lehetősége nyílt további térfigyelő kamerák elhelyezésére több, közbiztonsági szempontból veszélyeztetett területen.

 Belügyminisztérium

A Belügyminisztérium pályázatának keretében bővítette kamerarendszerét Nyíregyháza

 



A Közbiztonság növelését célzó pályázat támogatási szerződése 2012 novemberében került aláírásra, majd ezt követően megkezdődött a kivitelezés előkészítése. 2013 májusában 12 darab kamera került elhelyezésre a belvárosban és az Ungvár sétányon, ahol szintén a városi bűnözési módszerek fordulnak elő legnagyobb gyakorisággal.


-tk-