A Fidesz frakció érdeke is, hogy minél hamarabb elkezdődjön a szennyvízberuházás

Szerdán sajtótájékoztatót tartottak a nyíregyházi Fidesz irodában, ahol a hétfői közgyűlés egyes napirendi pontjaira reagált Dr. Vinnai Győző frakcióvezető és Márföldi István frakcióvezető-helyettes.
Vinnai Győző a sajtótájékoztató elején felhívta a figyelmet arra, hogy nemsokára kezdődnek az önkormányzati választások, ezért kezdeményezni fogják, hogy a nagyobb fejlesztésekben érdemi egyeztetések folyjanak az átmeneti hónapok alatt.

Fidesz

Sajtótájékoztató a Fidesz irodában a közgyűlés után


A közgyűléssel kapcsolatban két témát érintett a Fidesz frakcióvezetője. Az egyik a Huszár telep volt,amit támogattak, hiszen az ott élők életminőségét javítják, de fontos, hogy munkahelyek is legyenek. A szennyvízprogrammal kapcsolatban megjegyezte, a frakciónak is érdeke, hogy minél hamarabb  elinduljon a beruházás, hiszen az emberek várják, miközben még a hagyományos módszerért is fizetnek.

közgyűlés

A Nyíregyházi Közgyűlés április 26-án ült össze legutóbb


Márföldi István a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese szerint Csabai Lászlóné polgármester sikerpropagandát folytatott a költségvetést illetően, ennek ellenére a 2009-es év nem a beruházások éve volt. "A tavalyi költségvetés terve és a végrehajtása egyébként köszönőviszonban sincs egymással"-véli a képviselő.

Dr. Vinnai Győző frakcióvezető és Márföldi István frakcióvezető-helyettes

Dr. Vinnai Győző frakcióvezető és Márföldi István frakcióvezető-helyettes


2 milliárddal nőtt Nyíregyháza hitelállománya, ráadásul ezek nem beruházásra, hanem működésre kellettek. A városnak likviditási gondjai voltak, amelyek kihatottak a gazdasági táraságaira is. Nem jó pozícióból indul tehát a 2010-es év, így nem lesz könnyű éve a nyíregyházi önkormányzatnak.

MCOnet-Kovács Tünde

További hírek:

 

Nyíregyháza Online

Szólj hozzá a fórumon!