A közgyűlés elfogadta a gazdasági társaságok 2009-es beszámolóit

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése soron következő ülését május 27-én, csütörtök délután tartotta a Városháza Krúdy termében.Az önkormányzati képviselők a nyílt ülésen húsz napirendi pontot tárgyaltak.
A napirendek előtt Csabai Lászlóné polgármester asszony Almássy Lászlóné részére "Bencs László" Arany Emlékérmet adott át, Nagy László alpolgármester a Nyírsuli Nyíregyházi Sportszolgáltató Nonprofit Kft - t, mint az ország legeredményesebb sportiskoláját köszöntötte. Majd Csabai Lászlóné polgármester asszony felelevenítette a két közgyűlés között történteket.Ez után Palicz györgy (Fidesz) jelezte, hogy a panelprogrammal kapcsolatban szerettek volna információhoz jutni, de nem kaptak meg bizonyos iratokat. Érdeklődött, mi lehet ennek az oka? Később dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző válaszolt neki, aki elnézést kért, hiszen a képviselőnek jogában áll beletekinteni az iroatokba.  Vinnai Győző (Fidesz) két kérdést kívánt feltenni a szennyvízprogrammal kapcsolatban. Az egyik, hogy mikor kapnak a kévpviselők tájékoztatást arról, hogy mi a helyzet a  közbeszerzéssel. Továbbá azt kérdezte, hogy számíthatnak-e a lakók valamilyen kompenzációra, hiszen türelmetlenek és sokat fizetnek.

A napirendek előtt Csabai Lászlóné polgármester asszony Almássy Lászlóné részére

Almássy Lászlóné köszöntése a Közgyűlésen

 

Lengyel Károly (független) felháborodásának adott hangot a szennyvízprogram jelenlegi állásával kapcsolatban. Negatív méltatása után az utak rehabilitációját is javasolta, s elmondta, úgy fognak demonstrálni, hogy a kátyúkba virágokat fognak ültetni. Márföldi istván (Fidesz) nyomatékosította, hogy milyen súlyos a helyzet Nyíregyháza csapadékvízelvezetését illetően, főként Kistelekiszőlőben. Csabai Lászlóné elmondta, hogy új közbeszerzési eljárást indítanak, ezzel egy időben pedig perelni is fognak, mert szerinte jogtalanul utasították el a pályázatot.

Hajzer László és Fesztóry Sándor

Hajzer László és Fesztóry Sándor is többször felszólalt a csütörtöki közgyűlésen

Hajzer László (Fidesz) jelezte, egyet ért a közigazgatási per indításával, ám a módjáva nem. Fesztóry Sándor (Fidesz) frakciótársához hasonlóan szintén járt úgy, hogy nem kapott meg iratokat, így javaslatott tett a téma tisztázására. Vinnai Győző (Fidesz) szerint nincs kérdés az ügyben, hiszen törvényileg szabályozva van, hogy az önkormányzati képviselő minden iratot megkapjon az önkormányzattól. Az önkormányzati képviselők a 2. napirendi pontban a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata által létrehozott közalapítványok   2009. évi beszámolójáról  szavaztak.

Vinnai Győző és a Fidesz frakció

Vinnai Győző és a Fidesz frakció Sóstó ügyében több kérdést is feltett

Az „Ép testben ép lélek”   Alapítvány, a   „Rászoruló  Hallgatókért” Alapítvány, a Szabolcs-Szatmár-Bereg  Megyei  Közoktatási   Közalapítvány, a „Rászorulók Életének Segítése”   Közalapítvány,   Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közbiztonsági Közalapítványa, az EuroClip-EuroKapocs Közalapítvány valamint a „NYÍREGYHÁZA TEMETŐIÉRT” Közalapítvány vonatkozásában az előterjesztést szinte egyhangúan megszavazta a közgyűlés. A 3. napirend az önkormányzati alapítású gazdasági társaságok 2009. évi beszámolóinak elfogadásáról szólt. A Nyírinfó Informatikai Nonprofit Kft beszámolóját a képviselők elfogadták. A Nyírsuli Kft beszámolója kapcsán - amit szintén elfogadott a testület - dr.  Vinnai Győző a FIDESZ frakcióvezetője három jellemzőt emelt ki - a szakmaiságot, a gazdálkodás megváltozását és az  utánpótlás kérdéskörét, melyet az intézmény szívügyének tekint.

Gyöngyösi Szabolcs, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazhatója

Gyöngyösi Szabolcs, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a közgyűlés előtt beszámolt be a cég stratégiájáról

A VÁROS-KÉP KFT beszámolójánál dr. Vinnai Győző(Fidesz) véleményében kiemelte a cég gazdálkodása stabil, azonban a szakmai irányítást elfogultnak tartják, az egyoldalú tájékoztatás miatt így nem tudják támogatni a beszámolót. Aranyos Gábor szocialista képviselő kifejtette az  infrastruktúrában látja a legnagyobb problémát. Az Ipari Park Kft beszámolója kapcsán Dr. Hajzer László (Fidesz) önkormányzati képviselő szerint veszélyben van a gazdálkodás stabilitása, ezért el kellene gondokodni többek között a más gazdasági társasággá való átalakuláson is. A képviselők végül elfogadták a beszámolót.

Csabai Lászlóné polgármester asszony

Csabai Lászlóné polgármester asszony üdvözölte Vinnai Győző Sóstó jövőjéért Alapítványát

A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt pénzügyi beszámolóját, a gazdasági társaság 2010-2012 üzleti évekre vonatkozó marketing stratégiáját valamint a rulírozó forgóeszköz hitelének egy évvel történő megújítására és készfizető kezesség vállalására vonatkozó előterjesztését az önkormányzati képviselők megszavazták. A Fidesz frakcióból többen is hozzászóltak a napirendi ponthoz, s mint kiderült, a cég 228 millió forintos veszteségessége miatt nem tudták támogatni az előterjesztést.V innai Győző(Fidesz) bejelentette, április 9-én bejegyezték az általa alapított Sóstó jövőjéért Alapítványt, amellyel kapcsolatban szeretne majd konzultálni Gyöngyösi Szabolcs vezérigazgatóval is.  Csabai Lászlóné polgármester asszony már most jelzte, hogy adakozni kíván az ügyért.

MCOnet-Kovács Tünde

További hírek:

 

Nyíregyháza Online

Szólj hozzá a fórumon!