A Magyar Kultúra Napját a megújult Váci Mihály Kulturális Központban ünnepli meg Nyíregyháza

Nyíregyháza Önkormányzata a korábbi évek hagyományait követve január 22-én 17 órakor ebben az évben is színvonalas programokkal emlékezik meg a Himnusz születéséről, a Magyar Kultúra Napjáról.

Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én ünnepeljük A magyar kultúra napját. Az ünnepi programok helyszíne a megújult Váci Mihály Kulturális Központ Színházterme. A Himuszt követően ünnepi beszédet mond Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, majd következik a Barzó Endre-díj átadása.

 

\"Magyar

 

A Magyar Kultúra Napját a megújult Váci Mihály Kulturális Központban ünnepli meg Nyíregyháza

 



Az érdeklődők megtekinthetik a Kölcsey Ferenc Gimnázium irodalmi összeállítását, majd meghallgathatják a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar előadását. A városi program a Szózattak zárul, de kísérőrendezvények is színesítik a Magyar Kultúra Napjának repertoárját. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

 

-kt-