Nyíregyháza hírek

A Nyíregyházi Önkormányzat 2013-ban több mint 2000 ember foglalkoztatását tervezi

A Nyíregyházi Önkormányzat 2013-ban több mint 2000 ember foglalkoztatását tervezi
Dr. Kovács Ferenc nemrég bejelentette: a júniusban munkába állt 257 fővel együtt közel 1100-ra emelkedett Nyíregyházán a közfoglalkoztatási programokban résztvevők száma. Ez minden idők legmagasabb egy időben alkalmazott közfoglalkoztatotti létszáma a szabolcsi megyeszékhelyen.

 


A tavalyi áthúzódó projektekkel együtt idén már 11 közfoglalkoztatási programot indított a NYÍRVV Nonprofit Kft. A Nyíregyházi Önkormányzat 2013-ban több mint 2000 ember foglalkoztatását tervezi, melynek várható költsége 689 millió forint. Ebből 221 millió Ft az önkormányzat által biztosított önerő.

NYÍRVV Nonprofit Kft.



A NYÍRVV Nonprofit Kft. - folytatva a 2011-ben elindított kezdeményezést, amikor 12 közfoglalkoztatott vett részt kaszáló tanfolyamon, és tett szakvizsgát - az idei évben a városüzemeltetési tevékenységhez kapcsolódóan tervezi kisgépkezelői és parkfenntartói tanfolyamok indítását, 15-15 fő részvételével.


A programok indításánál a NYÍRVV Nonprofit Kft. arra törekszik, hogy a rászoruló álláskeresők számára folyamatosan, egész évben biztosítson munkalehetőséget.


-tk-

Jogpontok

Ász Hírportál

Kína Hírek

Partnereink

MTI hírek

 

Sóstó online

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye online