Nyíregyháza hírek

Csúf vereséget szenvedett a Szpari

Csúf vereséget szenvedett a Szpari

Sajnos nem igazán állta meg a helyét a szurkolók azon feltételezése, hogy beindult a Nyíregyháza Spartacus csapata a Haladás elleni sikert követően.

Nem sokkal ezelőtt még bizakodtak a Szpari-szurkolók: a Haladás elleni győzelem után sokan meg voltak győződve a további, zökkenőmentes sikerről.

Sajnos azonban tévedtek: a Szpari az NB III-as, III. kerületi Torna és Vívó Egylet vendégeként kikapott a Kalap utcai stadionban – írta meg a szon.hu.

Az október 30-i kupafellépés igen gyengére sikerült. A kapus Csorvási Tamás volt, aki a mérkőzés kezdetén még tudta hárítani az óbudai csapat labdáját. A 20. perc közeledtével azonban már nem.

Érkezett még két gól az óbudaiak részéről, a szünetre a Szpari hátránya 3 gólos volt – tudatta a szon.hu.

A Nyíregyháza Spartacus a második félidőben sem tudott fordítani, sőt: még két gól csúszott be a Szpari kapujába. A meccs vége tehát nem kis vereség lett.

Zoran Spisljak edző a mérkőzést követően azt nyilatkozta: azoknak adott lehetőséget, akik kevesebbet játszottak bajnoki meccsen, hogy bizonyítsák, mennyire lehet rájuk számítani. „Ennyire – fogalmazott Spisljak. – Vállalom a felelősséget, mert én állítottam így össze a csapatot.”

B.A.

Jogpontok

Ász Hírportál

Kína Hírek

Partnereink

MTI hírek

 

Sóstó online

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye online