Edzőmeccs után külföldön edzőtáborozik a Szpari

2019 január elején edzőtáborba utazik Törökországba a Nyíregyháza Spartacus, miután lejátszotta az első edzőmeccsét.

Elindította a 2019-es esztendőt a Szpari. Az első tréninget megelőzően az új vezetőedző, Zoran Szpisljak, illetve Purguly Árpád szakmai igazgató már megismerhette egymást – írta meg a szon.hu.

Térdsérülés miatt Daru Bence nem volt jelen az első meccsen, a többiek szerencsére mind egészségesek.

A tréning könnyed volt és sokat segített a ráhangolódásban – a terhelést folyamatosan növelik. A keményebb edzésekre azért is van szükség, mert a Nyíregyháza Spartacus csapata január elején Törökországba utazik edzőtáborba. A csapat gerincét mielőbb össze szeretnék állítani, de egyéb taktikai feladatokat is gyakorolnak majd – ezeket kell majd a táborban csiszolni – mondta el a szon.hu-nak Zoran Szpisljak.

Január 12-én edzőmeccset játszik majd a csapat és január 13-án Bécsbe utaznak, ahonnan a törökországi Larába repülnek – tudatta a szon.hu.

Fotó: Mán László

B.A.