Elítélték a nyíregyházi jósnőt

Csalás és zsarolás kísérlete a bűne annak a jósnőnek, akit a Nyíregyházi Járásbíróság 1 év és 6 hónap börtönbüntetésre ítélt – a végrehajtást 2 évre felfüggesztették, de 1 millió forintos kártérítést is fizetnie kell.

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy jósnő Nyíregyházán. Az asszonyra 1 évet és 6 hónapot róttak ki, de 2 évre felfüggesztették a végrehajtást, továbbá 1 millió forint megfizetésére kötelezték.

Az illető 2016 májusában egy kávézóban találkozott a sértettel. Azt mondta neki, jóslással foglalkozik, s látja, hogy rajta és férjén is átok ül – ám ő majd megszabadítja őket attól.

A magát jósnőnek kiadó elkövető csúnyán meg is fenyegette a sértettet

A magát jósnőnek kiadó elkövető csúnyán meg is fenyegette a sértettet

 

A hölgy első alkalommal 200-, majd pedig 400 ezer forintot fizetett az asszonynak. Nem telt azonban bele sok idő, újabb 400 ezret csikart ki a sértettből, azzal, hogy elintézi, ne csábíthassa el egy másik nő a férjét – írta meg a szon.hu.

A nő 1 millió forintot hagyott a jósnál, aki azonban még többet követelt – s amikor a sértett közölte, hogy nem tud többet fizetni, megfenyegette, hogy átkot szór rá, a férje elhagyja majd, mindenki a famíliájában szerencsétlenné válik és meghalnak a gyermekei.

A hölgy először nagyon megijedt, ám hamar rájött, hogy bűncselekmény áldozata és feljelentette a „jósnőt” a rendőrségen – mondta el a szon.hu-nak dr. Toma Attila sajtószóvivő, hozzátéve, hogy az ítélet immár jogerős.

B.A.