Érezhetően jobb lesz a közbiztonság Nyíregyházán - interjú dr.Kovács Ferenccel

Dr. Kontrát Károly a Belügyminisztérium államtitkára és Dr. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a napokban a közrend megerősítéséről tárgyalt. Ezzel kapcsolatban kérdeztük dr.Kovács Ferencet.

Dr. Kontrát Károly a Belügyminisztérium államtitkára és Dr. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, Fidesz-KDNP polgármesterjelölt a Fidesz Kampányirodájában

Dr. Kontrát Károly a Belügyminisztérium államtitkára és Dr. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, Fidesz-KDNP polgármesterjelölt a Fidesz Kampányirodájában

- Hogyan kívánja a Fidesz megerősíteni Nyíregyháza közbiztonságát?

- Két konkrét tervünk van, amely kormányzati támogatással is bír, mint ahogyan azt Kontrát Károly államtitkár nyíregyházi látogatása során megerősítette. Az egyik az, hogy 2011 elejétől 28 fővel nőne Nyíregyházán a rendőrök létszáma, a másik pedig a térfigyelő kamerák rendszerének a beindítása.

Kovács ferenc

Dr. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, Fidesz-KDNP polgármesterjelölt megígérte, lesznek térfigyelő kamerák

- Ez utóbbival kapcsolatban az MSZP mást mondott. Mit is?
- Az MSZP fizetett hirdetésben azt írta, hogy a Belügyminisztérum leállította ezt a törekvést. Ez nem igaz, a minisztérium nem állította le, csupán felfüggesztette, mert nem voltak hozzárendelve a költségek. Enélkül ugyanis ne lehet kiírni közbeszerzési  pályázatot a térfigyelő kamerák beszerzésére.

Kovács Ferenc

A Fidesz tervei kormányzati támogatással is bírnak, mint ahogyan azt Kontrát Károly államtitkár nyíregyházi látogatása során megerősítette

- Hol lennének ezek a kamerák telepítve a jövőben?
- 15 helyszínen esetenként több kamerát is tervezünk. A városnak azokon a kritikus helyein, ahol erre igény jelentkezik. Lakótelepi, illetve főként külterületi részekről van szó. Ez egyébként egy megyei program részeként fut, a projektgazda pedig a Megyei Rendőrfőkapitányság.

MCOnet-Kovács Tünde

További hírek:

Nyíregyháza Online