Felújítják a VMK lépcsőit

Felújítást végeznek a Váci Mihály Művelődési Központ épületén is. Az intézmény életveszélyessé vált lépcsőjét építik át. A feljáró akadálymentesítését és az épület előtti tér rekonstrukcióját később tervezik.
Bár a Művelődési Központ lépcsőjének felújításáról már nyár elején döntött Nyíregyháza város képviselőtestülete, a rekonstrukció munkaerőhiány miatt azonnal nem kezdődhetett el. A munkálatokra augusztus végén már sor kerülhetett volna, ám az intézmény úgy gondolta: megvárja a Nyírségi Ősz rendezvénysorozatának lezárását. A lépcső bontását most megkezdte a kivitelező.
A felújítást a művelődési ház már két éve tervezi, a munkálatok a lépcső leromlott állapota miatt mostanra halaszthatatlanná váltak. A város képviselőtestülete a felújításra 3 millió 600 ezer forintot szavazott meg, a költségek miatt azonban a pénzösszeget 400 ezer forinttal ki kellett egészíteni. A rekonstrukció előtt végzett statikai vizsgálat azt mutatta: a fagyálló betonréteget vízszigetelő anyaggal kell burkolni, hogy később ne repedezzen meg.
A felújítással egyidőben a lépcsőn rámpákat nem alakítanak ki, az épület belsejének keskeny lépcsője ugyanis nem teszi lehetővé a mozgássérültek felhajtón való közlekedését. Így az épület akadálymentességét később más módon, az elképzelések szerint látványlifttel kívánják megoldani. Később tervezik az épület előtti tér és a másik lépcső burkolatának felújítását is. A jelenlegi rekonstrukciós munkát október 20-ig végzik a szakemberek, addig a művelődési ház a Vay Ádám körút felőli bejáraton át közelíthető meg.