Fogyasztóvédelmi előadást tartott Nyíregyházán a Kormányhivatal

A Nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégiumban tartott előadást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége.

\"

A „Hogyan kerülhetik el a fiatalok az online vásárlások során felmerülő kockázatokat?” című előadás célja volt, hogy felhívja a diákok figyelmét az internetes vásárlás kockázataira, az elektronikus kereskedelemre vonatkozó speciális szabályokra, valamint a határon átnyúló fogyasztói panaszok megoldásában és a fogyasztók tájékoztatásában fontos szerepet betöltő Európai Fogyasztói Központ működésére.


A rendezvényen sor került az Európai Fogyasztói Központ Magyarország közreműködésével elkészített „ECC-Net: Travel” elnevezésű mobil alkalmazás ismertetésére is. Az előadás sikerrel zárult, a diákok betekintést nyertek a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkájába, valamint fogyasztóvédelmi ismereteiket is bővítették.

 

Forrás:Fogyasztóvédelmi Felügyelőség

-csa-