Hamarosan kezdetét veszi a 2010-es VIDOR Fesztivál

Idén augusztus 27-től szeptember 4-ig ismét megtelik élettel Nyíregyháza belvárosa, hiszen a Vidámság és Derű Országos seregszemléje, azaz a Vidor Fesztivál többszáz programján vehetünk majd részt.
9 nap alatt 70 helyszínen 400 program várja a nagyközönséget az idei Vidor Fesztiválon- tudtuk meg Tasnádi Csaba fesztiváligazgatótól. Az idei Vidor Fesztivált a Nemzeti Kulturláis Alap 23 millió forinttal támogatta, Nyíregyháza önkormányzata 20 millió forintot, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzata pedig 10 millió forintot adott a rendezvény megszervezéséhez.

VIDOR

Sajtótájékoztatót tartottak a hamarosan kezdődő VIDOR Fesztivállal kapcsolatban

Ezt Csabai Lászlóné  Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere és Kozma Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Alelnöke is megerősítette a sajtótájékoztatón. Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválján hazai és külföldi zenészek színe-java lép a nyíregyházi közönség elé.

VIDOR

A VIDOR Fesztivált csinos lányok népszerűsítik a belvárosban


A Vidor fesztivál számokban is impozáns képet ad: 9 nap alatt 70 helyszínen (ebből 35 vidéki) 400 program, melyből 126 koncert, 42 színházi előadás, 3 kiállítás, és 185 egyéb őprogram lesz látható. Az 1500 közreműködővel létrejövő rendezvényre 180 ezer látigatót várnak, melynek 10%-a külföldi. Fontos információ, hogy a közkedvelt  színház előadásokra  augusztus 9-étől lehet jegyet venni.

Tasnádi Csaba

Tasnádi Csaba fesztiváligazgatótól minden részletet megtudhattunk a fesztiválról


Szabó Tamás programigazgató szerint talán még az előző éveknél is kiegyensúlyozottabb és magasabb színvonalúbb lesz. Ráadásul négy olyan előadó is van, aki még sosem járt Magyarországon. Ismét lesz Fotófogyatkozás, valamint több más művészeti program. Délután 15 és 19 óra között pedig megtelik élettel a belváros, hiszen zenészek, karikuaturisták, mutatványosok, zsonglőrök és élő szobrok lepik el a Kossuth teret.

MCOnet-Kovács Tünde


További hírek:

 

Nyíregyháza Online

Szólj hozzá a fórumon!