Nyíregyháza hírek

Már majdnem kész a szezonra a Spari

Már majdnem kész a szezonra a Spari

A felkészülés utolsó napjai zajlanak a Nyíregyháza Spartacusnál. A szezonra ezzel tulajdonképpen készen állnak, noha még nem tűnik elég frissnek a csapat – állapította meg a vezetőedző.

Jól halad a Szpari felkészülése a szezonra. A Nyíregyháza Spartacus három meccset is játszott, amelyek szerepe a készülés volt.

Debrecenben, majd Sényőn mérték össze erejüket vendégként a helyi csapattal, Kisvárda ellen azonban azok a tagok rúgtak labdába, akik a megye 2-es csapatában játszanak majd – írta meg a szon.hu.

Gálhidi György vezetőedző elmondta: úgy tervezték, a két felkészülési mérkőzéssel egy kis terhelést kapnak a játékosok, a taktikát gyakorolják majd és a frissítésre helyezik a hangsúlyt. Mint mondta azonban, eddig a csapatot kevésbé érzi frissnek, nem a legjobb teljesítményt hozták. Sényőn már jobban alakultak a dolgok.

Gálhidi bízik abban, hogy az utolsó hét elég lesz a brigád teljes felfrissítésére – tudatta a szon.hu.

Az utolsó néhány napban a taktika kidolgozása vár rájuk.

A vezetőedző azt is elárulta, hogy a klub szeretné még igazolni embereket, mivel véleménye sterint egy olyan középpályásra és támadóra még szükségük van, akiben benne van a gól reménye.

A Szpari augusztus elsején kezdi meg a szezont Kaposváron – tudatta a szon.hu.

Fotó: Pusztai Sándor

B.A.

Jogpontok

Ász Hírportál

Kína Hírek

Partnereink

MTI hírek

 

Sóstó online

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye online