Második ütem

Lezárult a Nyíregyházi Főiskola építkezésének első üteme. A Sóstói és a Kótaji úton álló épületek már szerkezet készek. A beruházás második üteméről csütörtökön írták alá a szerződést a főiskolán.
A Nyíregyházi Főiskola bővítése a Felsőoktatási Fejlesztési Reform 5,2 tized milliárd forintnyi támogatásával valósul meg. A pénzösszegből a Kótaji úton a műszaki és mezőgazdasági kar új oktatási épületet kap, a Sóstói úton pedig hallgatói centrum épül fel. A mintegy 10 ezer négyzetméteres centrumban többek között helyet kap egy 900 férőhelyes aula is.
A főiskola könyvtárát is bővítik, s egy összekötő épülettel a régi és az új szárnyat egybeépítik. A hallgatóknak itt alkalmunk lesz a szabadpolcos könyvtárban válogatni, kutatásukat pedig 250 számítógép segíti majd.
A centrum felépítésének első üteme lezárult, az épültek szerkezet készek. A ma aláírt szerződés szerint megkezdődhet a beruházás második üteme, melynek befejezése után jóval korszerűbb körülmények között folyhat az oktatás.

Magyarországon a legtöbb egyetem és főiskola épülete elavult. Az idei évben ezért állami költségvetésből 13 és fél milliárd forintot fordítottak felsőoktatási beruházásokra. A megújult Nyíregyházi Főiskolán a tervek szerint 2003 szeptemberétől tanulhatnak a diákok.