Növénygondozás egy sötét és árnyékos lakásban Beltéri világítás tippek beltéri kertészeknek

Minél több növény van egy házban, lakásban, annál otthonosabbnak tűnik. A növények élettel töltik meg a teret, ám minél több természetes fényre van szükségük. Mit tehetünk, ha sötétebb a lakásunk?

 

Sokáig hátránynak számított egy lakás eladhatóságában, ha kicsi a benapozottsága, nem az igazi a tájolása és kevés természetes fény áramlik be a szobákba. Panelek esetében például eleve kizárt, hogy a fürdőszobában legyen ablak, bár ez a legtöbb lakásnál is elmondható.  

Kevés az az otthon, ahol a fürdőszobában egy szellőztető ablakon kívül nagyobb üvegfelület vagy egy nagyobb ablak párkánnyal együtt áll a rendelkezésünkre. Természetesen ez alól a megtervezett házak legtöbbször kivételt képeznek. Legyen szó akár sötét, vagy árnyékos adottságokról, a jól megtervezett beltéri világítás fényforrásai segítségünkre lehetnek, bármilyen növénygondozási kihívással nézünk is szembe. 

Az árnyékos lakás is kelendő a piacon

Manapság azonban némi változás állt be az ingatlanpiacon a kevésbé napos lakások vásárlásában is. Az ok pedig az éghajlat, az időjárás kiszámíthatatlansága, más szóval a klímaváltozás. Ugyanis azok a lakások, amelyeket kisebb felületen süt a nap, kevésbé melegednek fel, ezáltal kevesebbet kell költeni a hűtésére, azaz a mi komfortérzetünkre. Még az is lehet, hogy egy ilyen lakásba nem kell klímát telepíteni. 

Másrészről viszont a növényeknek nem kedvez, ha nincs elég napfény, ha túl árnyékos a lakás. Mégis, mit lehet tenni, hogy túléljék a növények a napfényhiányos napokat?

A szobanövények beltéri megvilágítása 

A természetes fény hiányának és az egyre rövidülő nappaloknak köszönhetően érdemes utánajárni, hogyan lehet világítástechnikai eszközökkel, mesterséges fényforrásokkal, különböző lámpákkal pótolni a napfényt. A beltéri világítás igenis segíthet növényeinknek, nemcsak az életben maradásban, hanem a fejlődésben is.

 

Az anyósnyelv jól bírja a napos és árnyékos helyeket is, és keveset kell öntözni

 

Persze mindenekelőtt eleve érdemes olyan növényeket választani egy fényhiányos lakásba, amelyek jól tűrik az árnyékot, kevés fényre van szükségük. Ezek a tipikusan túlélő növények: dracéna (sárkányfa), anyósnyelv, szobapáfrány, kúszó fikusz, mexikói bambuszpálma, vitorlavirág, hegyescsúcsú futóka, rákvirág, borostyán, vitorlavirág, lándzsarózsa, buzogányvirág. A legjobb az, ha a témában sokat olvasunk vagy szakértő segítségét kérjük, hogy kifejezetten a mi lakásunkba való szobanövényeket szerezzünk be.

A beltéri világítás megtervezésekor figyelembe kell venni, hogy legyen egy főfényünk, ami a mennyezeti lámpákon belül lehet több ágú függeszték vagy csillár, esetleg spot lámpasor. Emellett szükségünk lesz még kiegészítő fényforrásokra, azaz fali lámpákra, álló lámpákra és dekorfényekre is. Alapvetően a cél az, hogy a lakás fényviszonyai kiegyenlítettek legyenek, és a napközben teljesen árnyékos vagy sötét helyekre is megfelelő erősségű fény jusson. 

A megfelelő fényerő és izzótípus 

Nagyon fontos, hogy figyeljünk a megfelelő beltéri világítás fényerejére. Egy átlagos szobanövénynek 1200-5000 lux elegendő. Összehasonlításképp a napfény fényereje 10.760 lux, egy világos szoba kb. 3500 lux, míg egy északra néző szoba ablakán kb. 2000 lux fényerő jut be.

 

Nem minden növény bírja a benti elhelyezést

 

Ha tehát nemcsak sötétben túlélő szobanövényeink vannak, akkor előfordulhat, hogy kifejezetten a növény megvilágítására használt lámpát is kell a közelébe tennünk, attól legalább 30 cm távolságra. Fontos, hogy a lámpába halogén izzót tegyünk, mert ennek a fényspektruma hasonlít leginkább a napfényéhez. Emellett a LED-es lámpák alkalmazása is nagyon hasznosnak bizonyult, a téli időszaknak kifejezetten ajánlott a LED izzók használata.

Léteznek kifejezetten LED növénylámpák is. Ezek általában nem a legszebben megtervezett lámpák közé tartoznak, emiatt ne várjuk tőlük azt, hogy illeszkedni fognak otthonunk stílusába, ugyanakkor nagy hasznát vehetjük, ha egy-egy növény növekedése a célunk. 

Jó beltéri kertészkedést mindenkinek!