A Zsindelyes Fesztivál alkalmas arra, hogy megmutassuk értékeinket - interjú dr.Kovács Ferenccel
Dr.Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere Domokos László ÁSZ elnökkel, Seszták Oszkár megyei elnökkel és dr.Vinnai Győző kormánymegbízotttal közösen nyitotta meg az V.Zsindelyes Fesztivált szeptember 3-án, Érpatakon.

Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke, és Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere az V. Zsindelyes Fesztiválon
- Papp József, a Zsindelyes Pálinkafőzde Kft. tulajdonos ügyvezetője büszkén jelentette be korábban, hogy ismét elfogadta a rendezvény védnökségét. Miért döntött így és mi a véleménye erről a fesztiválról?- Ez egy nagyon fontos turisztikai program,amely immár ötödik alkalommal került sikeresen megrendezésre. A Zsindelyes Pálinkafőzde most már nem csak a pálinkagyártásban tud egyedit alkotni, hanem a fesztiválszervezésben is. Nekünk az a célunk, hogy a térségbe minél több vendéget hozzunk, a turizmust fellendítsük, megmutassuk értékeinket és ez a fesztivál erre tökéletesen alkalmas.

Dr.Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere isén ismét elvállalta a Zsindelyes Fesztivál védnökségét
A következő ilyen a Magyar Dal Napja lesz szeptember 11-én, amelynek idén Nyíregyháza a Fővárosa. Érdekesség, hogy a Magyar Dal Napjának pálinkája szabolcsi almából, a Zsindelyes Pálinkafőzdében készült!

Dr.Kovács Ferenc polgármester Borsod megye Főjegyzőjének, dr.Kovács Jánosnak és Prohászka Béla olimpiai bajnok mesterszakácsnak a társaságában
- Ez az összefüggés valószínűleg nem véletlen. Terveznek még hasonló közös turisztikai "akciót"?- Azt szeretném, ha a jövőben még inkább kapcsolódnánk egymáshoz, és a különböző programok egymást erősítenék.

Dr. Kovács Ferenc nyitotta meg az V.Zsindelyes Fesztivált szeptember 3-án, Érpatakon
- Nyíregyháza megismerését is szolgálhatja ez a rendezvény, hiszen aki messziről látogat el Érpatakra, az nagy valószínűséggel Nyíregyházán keres szállást...- Így van, feltéve, ha talál, hiszen ez az időszak nagyon sűrű. Nyíregyházán a Vidor Fesztivál miatt teljesen tele vannak a szálláshelyek. Ezt kell még jobban összehangolni, és kölcsönösen jó megoldást találni. Mint ismeretes, Szabolcs megyében is beindítottuk a TDM-et, amelynek a Zsindelyes Pálinkafőzde is alapító tagja, így a jövő évi turisztikai szezont már együtt tervezzük meg.
MCOnet-Kovács Tünde
További hírek:
Nyíregyháza Online