2010. márc. 8., hétfő, 06.26.51 CET
Az ukrajnai Kárpátalja megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg összefogásának köszönhetően a norvég alap finanszírozásával együttműködés jött létre a térség túrizmusának fejlesztéséért. A programnyitó konferenciát a nyíregyházi Inkubátor Házban tartották.
A program keretén belül több turisztikai szemináriumot tartanak, elkészül egy magyar-ukrán határ menti turisztikai koncepció, valamint több kiadvány és egy promóciós film népszerűsíti majd a két megye látnivalóit.

A két térség közösen jelent meg turisztikai rendezvényeken, amely a két megye kistérségei és járásai között erősítette az együttműködést is. A program a turizmusfejlesztésen túl hosszú távon javíthatja a magyar-ukrán együttműködést, és fejlesztheti a megyék gazdaságát.
Kovács Ferenc a Szabolcs- Szatmár- Bereg megye Turizmusáért Egyesület elnöke a turizmusfejlesztési lehetőségekről elmondta, az infrastruktúra fejlesztés területén még vannak lehetőségek, bíznak benne, hogy az uniós források felhasználása segíti a fejlesztést.

"A mi megyénknek az az előnye, hogy mind a természeti adottságok, mind a törénelmi,kulturális adottságok mind egy helyen lesz elérhető. A 2010. ráadásul a Fesztiválok Éve, és ez egy lehetőséget ad arra, hogy összefogjuk és bemutassuk, miért is érdemes ide jönni, vagy akár befektetni" - fejtette ki dr. Kovács Ferenc.
Forrás: nyiregyhazinaplo.hu,sunshinefm.hu,retrofm.hu
-kt-
További hírek:
Nyíregyháza Online
Szólj hozzá a fórumon!