A Buszacsa beruházás I. ütemét adták át

Bujtosi Szabadidő Csarnok fejlesztés I. ütemének sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes átadásán Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere és Kiss Norbert, sportért felelős helyettes államtitkár is részt vett.

Bujtosi Szabadidő Csarnok


Kovács Ferenc, a nyírségi megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta: a helyiek által csak Buszacsának hívott épületet az önkormányzat tavaly nyáron kapta meg ingyenes tulajdonátadással az államtól, majd a küzdőtér felújítása után elkezdődött a teljes rekonstrukció, ami várhatóan jövő év közepére fejeződik be.   


A város a központi költségvetésből 2 milliárd 98 millió forint forrást kapott a leromlott állapotú Buszacsa rekonstrukciójára. Az első szakaszban elvégezték az energetikai korszerűsítéseket, a tető és a nyílászárók cseréit és a homlokzati felújításokat, a másodikban a belső terek átalakítása és kibővítése következik.


MTI/MCOnet