A sikeres turisztikai évad a Magyar Fesztivál Szövetség Szakmai Napjának célja

2015. március 16-án a Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában kerül megrendezésre a Magyar Fesztiválszövetség Szakmai Napjára, amelyre a régióban dolgozó turisztikai szakembereket, utazási irodák képviselőit, szállásadókat, művelődési intézmények szervezőit várják.

A Magyar Fesztiválszövetség elkötelezett abban, hogy a fesztivál-, rendezvény- és konferenciaszervezők, szállásadók, vendéglátásban dolgozók egymás munkáját, rendezvényeit megismerve, egymást segítve tematikus turisztikai csomagokat tudjanak összeállítani, ezzel is erősítve a szálláshelyek kapacitásának jobb kihasználását, a rendezvények, fesztiválok látogatottságának növelését.

A nyíregyházi rendezvényen bemutatkozik a Vidor Fesztivál és a Móricz Zsigmond Színház, megismerhetjük a rendezvények jogszabályi hátterét, és hogy melyek a minőségi fesztiválok Magyarországon és Európában. Katona Ilona (igazgató, MT Zrt. Regionális Marketing Igazgatóság), Furkóné Szabó Marianna (ügyvezető, Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.) és Mogyorós Judit (elnök, Nyírség Turizmusáért Egyesületet) pedig arról tart előadást, hogy mitől lesz eladható egy turisztikai csomag?

 

\"Magyar

 

A sikeres turisztikai évad a Magyar Fesztivál Szövetség Szakmai Napjának célja



A szakmai nap kísérőrendezvényeként workshop kerül megrendezésre, ahol a rendezvények alvállalkozóival, beszállító partnereivel, a média képviselőivel, a rendezvény támogatóival lehet kötetlenül beszélgetni.

A Magyar Fesztiválszövetség Szakmai Napokat az elkövetkező hetekben az ország minden régiójában megrendezik. A rendezvények fő védnöke Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.  Nyíregyházán kívül a többi helyszín márciusban:

Miskolc 2015. március 17.
Gödöllő 2015. március 18.
Zalaegerszeg 2015.március 23.
Balatonfüred 2015. március 24.
Kecskemét 2015. március 25
Székesfehérvár 2015.március 30.
Kaposvár 2015.március 31.

 

 

-kt-