Afrikai tudományos fesztiválon brillírozott Nyíregyháza

Több érmet is szereztek a nyíregyházi Bánkirobot Team tagjai Afrikában, ahol részt vehettek az egyik legjelentősebb ifjúsági tudományos fesztiválon.

Idén rendezték meg tizedszer a Tunéziai Tudományos és Technológiai Társaság (Tunisian Association for the future of Science and Technology – ATAST) I-FEST nevű 9 napos tudományos és technológiai fesztiválját, ám Magyarország 2019-ben először tette tiszteletét a rendezvényen – tudatta a szon.hu.

A fesztivál egyben versenynek is számít, melyre 14-24 év közötti, kutató-feltaláló fiatalokat várnak a világ minden részéről.

A nyíregyházi versenyzők először a Kossuth Klub Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállításán (OTTDK) szerezték meg a jogot arra, hogy képviselhessék hazánkat a megmérettetésen, majd kiutaztak Monastirba, ahol március 21. és 27. között zajlott a fesztivál – írta meg a szon.hu.

Összesen 32 ország volt jelen, több mint 1000 résztvevő és 250 projekt. A tanulók 8 szekcióban versenyezhettek, két új liga is indult idén, közgazdaság és robotika.

A BánkiRobot Team tagjai két szekcióban képviseltették magukat.

Tóth Bence, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolájának végzős diákja a Sign Language Gloves projektjével a Mérnöki Tudomány szekcióban kapott ezüstérmet.

Zsigó Miklós, a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 11. osztályos diákja pedig Moth.NET projektjével a Környezeti Informatika (Enviromental Informatics) szekcióban nyerte meg az aranyat. A tanulók mentora Zsigó Zsolt Miklós, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolájának tanára volt.

A kiutazást és a fesztiválon való részvételt a Nyíregyházi Szakképzési Centrum és a Bánkis Diákokért Alapítvány támogatta – írta meg a szon.hu.

Fotó: KM - szon.hu

B.A.