Az EMMI Sport Legyen a Tied! Programja Nyíregyházára érkezett

2016. szeptemberének végén Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár  a Sport Legyen a Tied! Program keretében látogatott el a szabolcsi megyeszékhelyre, ahol sportbemutatóval várták.

A Sport Legyen a Tied! - 2015-ös eredmények

 

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága (továbbiakban: EMMI SFÁT) a Nemzeti Sportfejlesztés koncepció részeként 2015. januárjában elindította „A Sport Legyen a Tied!” programot, amelynek  fő célkitűzése, hogy országszerte segítse a sport beépülését a gyermekek mindennapjaiba, elősegítve ezzel a közreműködő sportági szövetségek utánpótlás-bázisának növekedését. A Program továbbá a köznevelési intézmények sporteszköz állományának fejlesztésével támogatja az iskolai testmozgást, amelyek átadása során a legtöbb esetben a helyi egyesületek sportági bemutatóval igyekeznek a gyerekek figyelmét felkelteni sportolási lehetőségeikre. A Program szerkezeti felépítését tekintve a 2016-ra nem változik, vagyis I., II. és III. pillérre épülve a 2015/2016-os tanév tavaszi, illetve a 2016/2017-es tanév őszi félévében, két ütemben kerül megvalósításra.

 

Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár

 

Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár  a Sport Legyen a Tied! Program keretében látogatott el Nyíregyházára

 



A sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a 2016-os évben 13 sportági szövetség került be a Programba, amelyek közül a Magyar Diáksport Szövetséggel, és a különböző sportági szövetségekkel együttműködve Nyíregyházán 11 sportágat mutattak be. Dr. Szabó Tünde beszédében kiemelte, hogy az edzés a fizikai állóképesség javítása mellet fejleszti a tanulóképességet, a memóriát és a koncentráció-képességet – ezeket pedig az osztályteremben is lehet kamatoztatni. – A sportfoglalkozásokra járó diákok nagyon jól tudják, hogy sportolás közben milyen könnyű barátságokat kötni, milyen jó az átedzett hónapok után egy győztes meccset, egy eredményes tornát, a csapattársakkal együtt ünnepelni – hangsúlyozta Nyíregyházán.


-csa-

Forrás és kép:EMMI; Sportért Felelős Államtitkárság