Az önkormányzatnál jelenleg is folynak a vizsgálatok - interjú dr.Adorján Gusztávval

A nyíregyházi Fidesz-KDNP frakció 2010 negyedik negyedéves munkájának összegzésére vállalkozott dr. Adorján Gusztáv frakcióvezető.

- Hogyan indult 2010.utolsó negyedéve a Fidesz számára?
- Október 15-én alault meg a Közgyűlés, előtte már a bizottsági helyek elosztásra kerültek.  Amikor a városvezetés tisztába került azzal, hogy 7,7 milliárd forintos hiányt örökölt, Nyíregyháza adósságállománya nominál értékben közel áll a 17 milliárd forinthoz, arra sarkallt bennünket, ésszerűen, átláthatóan, takarékosan, polgárbarát módra vezessük a várost, ne pedig úgy, mint a korábbi városvezetés.

Dr. Adorján Gusztáv

Az önkormányzatnál jelenleg is folynak a vizsgálatok - interjú dr.Adorján Gusztávval

Ezt követően két közgyűlést is tartottunk, ahol már napi érdemi munkát is végeztünk, és végzünk azóta is. Többek között szociális ügyekről, a városi cégeket érintő ügyekről, a Keleti körút problematikájáról, a lakossági gázártámogatás elodázásáról is döntöttünk. A decemberi közgyűlésen már azt be akartuk mutatni, hogy a jövőben mit szeretnénk csinálni, ezért elkészült  a város költségvetésének koncepciója, amely tartalmazta az elérendő célokat is. Ennek a kialakításakor felhasználtuk a korábban felkért igazságügyi könyvszakértő véleményét is.

Dr. Adorján Gusztáv frakcióvezető (Fidesz-KDNP)

A Fidesz nyíregyházi irodájában sajtótájékoztatón elemzték az elmúlt negyed évet

- A költségvetési koncepcióban miben mutatkozik meg a gazdaságosság, a takarékosság?
- Többek között abban, hogy lényegesen csökkentettünk több területet is. Az egyik első dolgunk volt, hogy a takarékosság jegyében a felére csökkentettük a bizottságok számát, és a bennük dolgozó emberek számát is. Az úgynevezett álláshalmozást is meg kívánjuk szüntetni, amely sokszor szereptévesztéshez vezet. A spórolást az önkormányzat magán kezdte el, ahogy ígérte is. Sok bírálatot kaptunk, amiért idén Karácsonykor nem volt fogadás a Városházán. Volt viszont a Székesegyházban egy csodálatos Cantemus hangverseny, ahol a jelen lévők megértették: lehet ünnepelni így is. Mindenkinek meg kell húznia egy picit a nadrágszíjat, és arra gondolni, hogy mindezt a jövőnk miatt tesszük!

Dr. Adorján Gusztáv

Mindenkinek meg kell húznia egy picit a nadrágszíjat, és arra gondolni, hogy mindezt a jövőnk miatt tesszük! - dr.Adorján Gusztáv

- Hogyan kezdődik az újév a Fidesz frakció számára?
- Az önkormányzatnál jelenleg is folynak a vizsgálatok az előző gazdálkodást illetően. Elmondhatom, hogy rövid időn belül súlyos megállapításokat fogunk tenni ezügyben!


MCOnet-Kovács Tünde

További hírek:

 

Nyíregyháza Online