Nyíregyháza vezető hírek

Dr. Budai Gyula kormánybiztos és dr. Vinnai Győző kormánymegbízott az elszámoltatás eredményességéről

Dr. Budai Gyula kormánybiztos és dr. Vinnai Győző kormánymegbízott az elszámoltatás eredményességéről
2011. október 21-én dr. Budai Gyula, elszámoltatási és korrupció-ellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos, valamint dr. Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormánymegbízott sajtótájékoztatót tartottak "Eredményes elszámoltatás, visszaszerzett milliárdok" címmel.
Dr. Budai Gyula, elszámoltatási és korrupció-ellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos elmondta, a tavalyi évben 736, az idei évben ezidáig pedig 480 db bejelentés érkezett. Jelenleg 32 kiemelt ógyben folyik vizsgálat, és 38 büntető feljelentést tettek, közel 100 milliárdot szerezve vissza a Magyar Államnak.

dr. Budai Gyula,

Dr. Budai Gyula kormánybiztos, valamint dr. Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormánymegbízott sajtótájékoztatót tartottak



- Az országos elszámoltatás keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is több olyan beruházást vizsgáltak, amely vonatkozásában aggályok merültek fel. Melyek ezek?
- Jelen pillanatban a Coloplast nyírbátori beruhzását illetően a vizsgálat már majdnem befejeződött. Még várunk egy monitoring jelentést Czomba Sándor államtitkár úrtól a munkahelyteremtés vonatkozásában.


Dr. Budai Gyula

Dr. Budai Gyula, elszámoltatási és korrupció-ellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos Nyíregyházán


A megye jelentős agráriummal bír, ezért azokban az ügyekben, amelyeket illetően már korábban is a nyilvánosság elé álltunk - ilyen például az újfehértói ezer hektáros területek bérbeadása -, komplex vizsgálatot folytatunk. Továbbá vizsgáljuk a területet bérlő Agro-City valamennyi állami területtel kapcsolatos haszonbérletét. De ugyanez vonatkozik az Agro-Summára, amely a nagykállói terségben található közel 1000 hektáros területet bérli a Magyar Államtól.

Dr. Vinnai Győző,

Dr. Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormánymegbízott és Dr. Budai Gyula, elszámoltatási és korrupció-ellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos a nyíregyházi Kormányhivatalban


Vizsgálatot folytatunk a záhonyi térség vonatkozásában történt komplex gazdasági beruházás tekintetében. Ebben az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak már van egy jelentés tervezete, amint nyilvánosságra hozták, mi is a sajtó elé fogjuk tárni a találtakat.

Ebbe a körbe tartozik a szakolyi biomassza erőmű is, amely egy megközelítőleg 12 milliárdos beruházás volt, amelyből 10 milliárdot a Magyar Fejlesztési Bank, 2 milliárdot pedig egy kereskedelmi bank biztosított. Jelen pillanatban ez az erőmű nem üzemel, és információim szerint több száz millió forinttal tartozik a beszállítói felé.

dr. Budai Gyula

Dr. Budai Gyula, elszámoltatási és korrupció-ellenes kormányzati feladatok összehangolásáért felelős kormánybiztos a szabolcsi visszásságokról is beszámolt




Dr. Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormánymegbízott a politikai felelősséget és az etikátlan magatartást emelte ki ezeknek az ügyeknek a kapcsán.

-  Véleményem szerint  egy volt kormánytag, nevesen Veres János részéről etikátlan magatartás az, hogy a saját tulajdonában álló üzemet adja ki egy olyan cégnek, amely állami és uniós támogatásban is részesült, többek között üzemfejlesztésre is kapott több milliárd forintnyi támogatást.


Dr. Vinnai Győző,

Dr. Vinnai Győző kormánymegbízott a politikai felelősségről beszélt


Én úgy gondolkodom a közérdekről, hogy minden esetben megelőzi a magánérdeket. A megyei területi közigazgatást is így építjük föl, hogy a közjót kell szolgálni. Nekünk az az érdekünk, hogy itt átlátható, tiszta beruházások legyenek.


MCOnet-Kovács Tünde


További hírek:

Nyíregyháza Online

 

 


Jogpontok

Ász hírek

Dubai Hír

Kína Hírek

Partnereink

MTI hírek

 

Sóstó online

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye online