Egyre családbarátabbak az óvodák Nyíregyházán

Mindig szem előtt tartotta az óvodái helyzetét a Szabolcs megyei székhely önkormányzata – felújításukat sem hagyja azonban figyelmen kívül.

Egyre szépül Nyíregyháza. A megyeszékhely legújabb fejlesztése a jelek szerint hat óvoda teljes felújítása lesz. Erről dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere beszélt sajtótájékoztatón – adta hírül a szon.hu.

Az eseményen jelen voltak a beruházók is. Jelenlétükben a Kereszt utcai óvodába járó gyermekek szülei is megismerhették a terveket.

Hat új óvoda is megújul Nyíregyházán

Hat új óvoda is megújul Nyíregyházán

A 6 óvoda felújításának össze összesen bruttó 700 millió forint. A projektben résztvevő intézmények a Kereszt utcai-, a Búzaszem Nyugati Óvoda, a Városmajori Tagintézmény, az Eszterlánc Északi Óvoda Ferenc körúti telephelye, a Tündérkert Keleti Óvoda és a Kikelet Tagintézmény – írta meg a szon.hu.

Az önkormányzat már aláírta a szerződéseket és a kiviteli tervek is rendelkezésre állnak.

A szon.hu úgy tudja, 2018. május elsején indul a munka és augusztus végére be is fejeződik.

Ennek keretében az óvodákat energetikailag felújítják, elvégzik a játszóudvarok rekonstrukcióját, a külső és a belső renoválást. Természetesen minden úgy történik majd, ahogy a helyi igényeknek megfelel.

A kisgyermekek elhelyezését a felújítás idejére megoldják – adta hírül a szon.hu.

B.A.