Érettségit lehetett venni a szabolcsi iskolában

Ismét iskolaigazgató és tanárok ellen nyomoztak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A NAV felszámolt egy bűnszervezetet, amely csalással, alapítványi iskolán keresztül kapott normatív támogatást.

Csalással jutott pénzhez egy bűnszervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Sajnos, ez már nem az első eset az elmúlt időszakban. A NAV pénzügyi nyomozói már a harmadik olyan szervezetre csaptak le, amelyik alapítványi iskolán keresztül kapott normatív támogatást.

Az iskolát a bűnszervezet működtetette, hogy támogatáshoz juthasson. Hirdetésük szerint érettségi vizsgára felkészítő oktatást tartottak, a 400 állítólagos, hozzájuk járó diák adatait személyenként 5 ezer forintért vették meg. Aki pedig érettségit szeretett volna, annak 90 ezer forintért adtak bizonyítványt – adta hírül a szon.hu.

Milliókkal károsították meg a támogatást folyósító szervezetet a csalók

Milliókkal károsították meg a támogatást folyósító szervezetet a csalók

Ahhoz, hogy a normatívákat elszámolhassák, a szervezet tagjai a hamis osztálynaplóktól és jelentkezési lapoktól sem riadtak vissza – így vezetve félre a támogatást folyósítókat.

A pénzügyi nyomozók szemlét és házkutatást is tartottak az iskola telephelyein. A szervezet által okozott kár csaknem 20 millió forint, ám ez teljesen megtérült, miután az illetékesek ingatlant zároltak és bankszámlát foglaltak le.

A csalás elkövetői akár 16 év börtönt is kaphatnak – adta hírül a szon.hu.

B.A.