Feloszlott az érpataki képviselő-testület

Saját magát oszlatta fel az érpataki képviselő-testület. A képviselők hasonlóan gondolkodtak azt illetően, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább.

Döntött az érpataki képviselő-testület: feloszlatja magát. Egyhangúlag, 7 igen szavazattal tették ezt meg, tartózkodás és ellenszavazat nem volt.

A feloszlatást december 19-el vitték véghez, de az ülés maga hangos volt a vitáktól – adta hírül a szon.hu.

Ugyanakkor abban mindenki egyetértett, hogy véget kell vetni az Érpatakon jelenleg uralkodó, áldatlan állapotoknak. Legközelebb 2019-ben lenne önkormányzati választás, addig nem várhattak.

Feloszlatta magát az érpataki képviselő-testület

Feloszlatta magát az érpataki képviselő-testület

A helyi választási bizottságon a sor, hogy kiírja a tavasszal esedékes választás időpontját – tudatta a szon.hu.

Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere elmondta: a képviselő-testület Fideszhez közelálló része nem akart egy ideje vele együtt dolgozni, s ő már korábban tízszer indítványozta, hogy oszlassák fel magukat. Most megtörtént.

A testületben több ellentét is volt, a polgármester szerint többek között indokolatlanul nem fogadták el a képviselők a 2016. évi zárszámadást, a költségvetési beszámolót pedig leszavazták, ami miatt Érpatak komoly támogatástól esett el 2017-ben.

Most úgy gondolták, hogy a következő választáson ismét megmérettetik magukat. A polgármester azonban szeretne indulni az időközi választáson, mert úgy érzi, bíznak benne az emberek  – írta meg a szon.hu.

Fotó: Facebook/Orosz Mihály Zoltán

B.A.