Fontos a hitelállomány átstrukturálása - interjú dr. Kovács Ferenccel

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése március 11-én, csütörtökön ült ismét össze. Ezzel  kapcsolatban kérdeztük dr.Kovács Ferenc polgármestert.

Dr.Kovács Ferenc

Dr.Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere a csütörtöki közgyűlésen


- A közgyűlés egyik napirendi pontja a hitelállomány átstrukturálására volt. Ez mit takar?
- A bankokkal hetek óta folyik a tárgyalás, amelynek célja, hogy a hiteleinket átstruktúráljuk úgy, hogy tudjuk biztosítani a város likviditását. Vagyis az intézményrendszer működését, másrészt a folyamatban lévő pályázatok finanszírozását, a beruházások befejezését.

Dr.Kovács Ferenc polgármester és Halkóné dr.Rudolf Éva alpolgármester a Közgyűlésen

Dr.Kovács Ferenc polgármester és Halkóné dr.Rudolf Éva alpolgármester a Közgyűlésen


A bankokkal való konzultáció után az 5,7 milliárdos ezévi adótörlesztést 4,1 milliárdra kívánjuk csökkenteni. Ennek egy fontos állomása volt, amikor februárban a közgyűlés elfogadta Nyíregyháza költségvetését. A következő lépés pedig a mostani közgyűlésen érkezett el, ami egyfajta hozzájárulás a bankokkal való tárgyalás lezárásához.

Dr.Kovács Ferenc

Fontos a hitelállomány átstrukturálása - interjú dr. Kovács Ferenccel


- Az átadás-átvétel óta a város a gazdaságosság elérésére törekszik, több intézkedés is született már ennek a jegyében. A hitelek átstrukturálása után hogyan folytatják?
- A következő lépésben az intézményrendszert fogjuk áttekinteni. A szakmai konzultációban részt vesz majd a közbeszerzési eljárást megynerő szakmai cég, a Polgármesteri Hivatal illetékes osztálya, illetve a szervezetek  első számú és gazdasági vezetői is. Remélem, együttesen megtaláljuk majd a legmegfelelőbb megoldásokat.


MCOnet-Kovács Tünde


További hírek:

Nyíregyháza Online