Kéményseprők jártak a Megyei Közgyűlés elnökénél

Nyíregyházán több mint 10 éve hagyományként köszöntik a város és a megye vezetőit az év első munkanapján a kéményseprők. Idén január 5-én reggel érte a "szerencse" a Megyei Közgyűlés elnökét, Seszták Oszkárt.
A közhiedelem szerint ugyanis a régi szakma képviselői szerencsét hoznak annak, aki találkozik velük. A beszélgetésen az is kiderült a kéményseprők több ezer kéményre vigyáznak Nyíregyházán.A jók felszerelt és teljes menetfelszerelésben megjelenő kémény-őrök újévi naptárakat osztogattak a Megyeháza dolgozóinak, akik nem győzték keresni gombjaikat.

p1050028_297_20090105130316_839.JPG

Kéményseprők jártak a Megyei Közgyűlés elnökénél


Miért is? Mert a közhiedelem szerint ha meglátunk egy kéményseprőt,először is gyorsan valamiféle gombot keresünk a ruházatunkon, s azt jól megcsavargatjuk, közben pedig le sem vesszük a szemünket a - lehetőleg kormos képű - szerencsehozóról. Így tartja a babona.

p1050020_765_20090105130316_174.JPG

Seszták Oszkár és a kéményseprők


Hát, ha szerencsét nem is okoznak bizonyítottan, a munkájuk mindenképpen nagyon fontos, hiszen több ezer kéményt tartanak karban a megyében, ami nélkül még több lenne az ebből fakadó baleset.A Városházán Csabai Lászlóné polgármestert látogatták meg, majd reggel kilenckor Seszták Oszkár úrhoz is bekopgtak, aki Kozma Péterrel, Megyei Közgyűlés alelnökével várta a hagyományos látogatást.

p1050044_585_20090105130316_278.JPG

Seszták Oszkár és a kéményseprők


Kéményseprőipari Kft. képviseletében Valkó László ügyvezető köszöntötte a megye képviselőit, aki egy olyan kéményseprőt hozott magával, aki még inasként kezdte tanulni a szakmát. Seszták Oszkár nagyon örült a látogatóknak, ugyanis mint mondta, mindig jól jón a szerencse, pláne nehéz évek elején. A jelképes pezsgőkoccintás után beszélgettek a szakmabeliek nehéz munkáháról, valamint a kéményen nem rendeltetésszerű használatáról, amely évente több balesetet okoz.

Kovács Tünde

MCOnet

További hírek:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Online - szabolcs.mconet.biz

Szólj hozzá a fórumon!