Ki kell menni a fiatalok közé - interjú Magera Tiborral, a Fidelitas nyíregyházi elnökével

Magera Tiborral, a nyíregyházi Fidelitas elnökével, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fidelitas alelnökével beszélgettünk a szervezet működéséről, célkitűzéseiről.

Magera Tibor

A nyíregyházi Fidelitas is segíti a Fidesz munkáját


-    Mit kell tudni nagyvonalakban a Fidelitasról?
-    Országos szinten amit a Fidelitasról érdemes látni, hogy 2009 volt a csapatépítés éve. Ebben az nyilvánvalóvá szerettük volna tenni, hogy a Fidelitas a legdinamikusabb, legaktívabb ifjúsági szervezet ma Magyarországon. Nekünk pedig külön öröm, hogy mindezt a Fidesz társszervezeteként mondhatjuk el magunkról. Ez az év azért is volt lényeges, mert tisztújításunk is volt és országos választmányi alelnök lettem, így a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapat most már Budapest felé is tud közvetlen interakciókat adni a megyei fiatalok helyzetével kapcsolatban. 

Magera Tiborral, a Fidelitas nyíregyházi elnökével

Ki kell menni a fiatalok közé - interjú Magera Tiborral, a Fidelitas nyíregyházi elnökével


-    Ha már említette, mi a helyzet a helyi szervezettel?
-    Nagyon sok rendezvényünk, politikai akciónk volt az elmúlt időszakban, ami szerintem nagyon fontos az ifjúságpolitikai életben, és kialakult egy körülbelül 50 fős mag, egy dinamikus csapat, aki egy jó baráti társaságként tud együtt működni. Ebben a túlpolitizált világban viszont csak minimális szinten jelennek meg a fiatalok, akikre egyébként nagy szükség lenne. Véleményünk szerint ki kell menni közéjük, meg kell inni velük akár egy sört, le kell ülni beszélgetni, vagy éppen csocsózni egyet, hiszen a fiatalok nem fognak elmenni mondjuk egy lakossági fórumra. Arra kell figyelnünk, hogy fiatalos stílussal, dinamikusan tudjuk szolgálni a Fidesz jelenlegi kampányát.

Magera Tibor

A nyíregyházi Fidelitas képviseli a heyi fiatalokat Budapesten is


-    A Societas helyi és országos szinten is többször bírálta a Fidelitast. Mit reagálna erre?
-    Számomra fájó, hogy a Societas helyi szinten is beállt abba a kommunikációs sorba, amit országosan is követnek, nevesen, hogy  ne mondjunk semmit, de azt aztán ezerrel! Úgy gondolom, hogy a Fidelitasnak nem kell foglalkozni a Societas sárdobálásával, csak azzal, ahogy a társadalmat rombolják. Az a legnagyobb probléma jelenleg, hogy a Rózsadombról minden máshogy látszik. Én például egy örökösföldi lakótelepen lakom, munkás családból származom, és ha az ember tudja azt, hogy milyen ténylegesen megfogni a munkát, akkor máshogyan látja a dolgokat. A rózsadombi, káderek leszármazottaiból kinőtt jelenlegi nagy baloldali politikusok nem ugyanúgy tudják értékelni a társadalom mind morális mind gazdasági színvonalát. Az előző év egyébként még a morális romlás éve volt, de nagyon remélem, hogy a 2010 már egy morális felívelés része lesz, ha a választópolgárok bizalmat szavaznak nekünk.



MCOnet-Kovács Tünde

További hírek:

Nyíregyháza Online

Szólj hozzá a fórumon!