Még mindig sok az influenzás Szabolcsban

Noha már csökkent a járvány, hazánk több kórházában még mindig nem szabad látogatni a betegeket – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is sokan vannak, a betegséghalmozódás pedig főként a gyermekekre jellemző.

Sajnos még mindig nem enyhült igazán az influenza-járvány az országban. A betegség tüneteivel orvoshoz fordulók száma ugyan mérséklődött március első hetében, de ez Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére nem igazán jellemző. Sőt, több lett a beteg – írta meg a szon.hu.

Sajnos még mindig sok Szabolcs megyében az influenzás

Sajnos még mindig sok Szabolcs megyében az influenzás

A megyében 100 ezer lakosra most is 1100 új páciens jut, 7 esetben pedig betegség-halmozódásról van szó, ami leginkább a 6 esztendőn aluli gyermekekből álló közösségeket érinti, valamint az általános iskolákat.

Minderről az Emberi Erőforrások Minisztériumának kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti osztályának legújabb jelentése számolt be, március 7-én.

Hogy kik fordulnak leginkább orvoshoz, abban nem történt lényeges eltérés: 31,4 százalékuk gyermek, 34,1 százalékuk pedig 15 és 34 év közötti – tudatta a szon.hu.

B.A.