Megnyílt a LEGO és a Nyíregyházi Egyetem legújabb közös projektje

2017. február 6-án átadták az egyetemi hallgatóknak azt a LEGO Közösségi Teret, amely a LEGO Manufacturing Kft. és a Nyíregyházi Egyetem által 2016 novemberében aláírt együttműködési megállapodás egyik első eredményeként jött létre.

Mindenki élvezte a LEGO játékokat

 

 

Az ünnepségen dr. Kiss Ferenc, általános rektorhelyettes, Nagy Arabella, HÖT elnök, Polányi Péter, a LEGO Manufacturing Kft. gazdasági igazgatója és Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere vágta át közösen a szalagot.Dr. Kiss Ferenc, az általános rektorhelyettes kiemelte fontos, hogy a két szervezet együttműködése eredményeként megszülethetett ez a tér. Nagy Arabella, a HÖT elnöke szerint a hallgatók már régóta vártak egy ilyen multifunkcionális térre, ami lehetőséget ad az órák közötti feltöltődésre, tanulásra is. A "B" épületben hallgatók tudnak pihenni, olvasni, beszélgetni, játszani, vagyis legózni.

 

A Nyíregyházi Egyetemen átadott LEGO közösségi tér a hallgatók egyik kedvence lesz

 



Polányi Péter, a LEGO Manufacturing Kft. gazdasági igazgatójától megtudtuk, hogy a LEGO keresi a Nyíregyházi Egyetem hallgatói között a LEGO nagykövetét, aki erősítheti a jövőben a hallgatók, az egyetem és a LEGO közötti kapcsolatot. Jászai Menyhért alpolgármester elárulta: Nyíregyháza város önkormányzata eddig is támogatta  és erősítette a LEGO és a Nyíregyházi Egyetem elképzeléseinek megvalósítását, s ez ezután sem lesz másként.  A hivatalos átadást követően kicsik és nagyok birtokba vehették a közösségi teret, ráadásul toronyépítő verseny, hajó és repülőépítő kihívás várta a vállalkozó kedvű jelenlévőket.

 

-kt-

Forrás: Nyíregyházi Főiskola