Megújul Sóstófürdő!

A Sóstófürdő központjának átépítéséré kiírt  tervpályázat eredményhirdetésére szerdán került sor a Városháza kistermében. A végeredményről Csabai Lászlóné, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere tájékoztatta a sajtót.

Csabai Lászlóné a sajtótájékoztató elején kifejtette, céljuk az, hogy Sóstónak egységes szellemisége legyen, megszűnjön "utcás" jellege, s megszűnjenek a kihasználatlan területek. A meghívásos ötletpályázatba olyan szakembereket hívtak meg, akiknek már van valamilyen építménye Sóstófürdőn. Öt pályázat érkezett be, ezeket a zsűri értékelte, és egyhangúan az ötös számú pályázatot hozta ki elsőnek. A legtöbb érdekes ötletet ugyanis az Art Vital Kft. pályázata tartalmazta.

pc170038_90_20081218233106_531.JPG

Belus Tamás, Csabai Lászlóné és Veres István

 

Ezután Veres István főépítész szakmailag is értékelte a beérkezett pályaműveket. Különböző szempontok szerint értékelték a terveket, ilyenek voltak például az eredetiség, a közösségi célok, vagy a költséghatékonyság. Negatívumként említette meg, hogy senki nem foglalkozott a  teljes területtel, pedig a Megyei Önkormányzat területei között is szép számmal akad, amit igénybe szeretnének venni. Ezért a maximálisan megnyerhető pályázati összeget senkinek nem ítélték oda.

pc170019_780_20081218233106_570.JPG

A tervek

Az első három pályázat mindegyike foglalkozott a vízfelületek növelésével, a vendéglátás magasabb szintre való növelésével, valamint, hogy csillapított forgalom legyen a Sóstói úton. Szükséges továbbá a Tófürdő nagyobb kihasználtsága, a keleti oldal fejlesztése, de az Élményfürdő is további látványelemekkel fog bővülni.

pc170041_801_20081218233106_835.JPG

Veres István főépítész


Az első helyezett pályázatban a Sóstói útra egy merőleges tengelyt képzelt el, melyen főleg gyalogosforgalmat bonyolítanának. A Tófürdő környékét reálisan és ötletesen építené be. A gépkocsiforgalmat megszüntetné a térségben, porakolóházzal oldaná meg a problémát. Jutalmuk 1.000.000 Fotint +Áfa.

A 2.helyezett tervnek is sok előnye van, de ezek egyben hátrányai is. Ez 800.000 Forintot ért. A 3. díjazott pályázat az épületekre koncentrált, és rávilágított, hogy magasabb épületeket is el lehetne helyezni Sóstón. Az ötletadók 600.000 Forinttal lettek gazdagabbak. Csabai Lászlóné elmondta, ezután kiírnak egy szakmai ingatlanfejlesztési pályázatot, és remélik, hogy 6 éven belül megújulhat Nyíregyháza gyöngyszeme.

Kovács Tünde

-kt-

További hírek a Sóstón Online-on!

Szólj hozzá a fórumon!