Minden erőmet arra fogom fordítani, hogy el tudjam látni a parlamenti munkámat - interjú Vinnai Győzővel

Dr. Vinnai Győző, aki az Alkotmányügyi Bizottság tagjaként már ma aktív munkát folytat Budapesten, a múlt heti parlamenti alakuló ülés után nem sokkal személyes élményeiről mesélt lapunknak.
-Május 14-én, pénteken alakult meg Magyarország új Parlamentje. Milyen érzésekkel távozott az ülésről?
- Számomra új volt a helyzet, hiszen 8 éve vagyok önkormányzati képviselő, parlamenti képviselőként még újonc vagyok. Az önkormányzati világban szereztem ugyan tapasztalatot, de törvényhozónak lenni mégiscsak kicsit más. Ünnepi volt a pillanat, a történelmi zászlók bevonulásával kezdődött, majd meghallgattuk a köztársasági elnök,a leköszönő és a kijelölt miniszterelnök beszédét. Ezután többek között megválasztottuk a Parlament elnökét és alelnökeit is. Az eskütételnél nekem személy szerint különösen felemelő volt, hogy egy olyan ember mondta az eskü szövegét, nevezetesen Horváth János korelnök,  aki 1921-ben született, és korábban a ’47-es, utolsó demokratikus Parlamentben is jelen volt.

Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament korelnöke

Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament korelnöke

- Mit gondol a Jobbik elnökének nagy port kavaró akciójáról?
- Véleményem szerint az, hogy Vona Gábor az esküjét Gárda mellényben tette le, csupán partikuláris kérdés. A Fidesz véleménye az, hogy mi az emberek életét meghatározó törvények benyújtásával akarunk foglalkozni.

A képviselők leteszik az esküt

A parlamenti képviselők leteszik az esküt

- Hogyan alakult az ülésrend?
- A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 10 egyéni és 5 listás képviselő jutott be a Parlamentbe. Mi mindannyian nagyjából azonos területen kaptunk helyet. A pulpitusról nézve a parlamenti patkó bal oldalán, a Fidesz-KDNP frakció végén ülünk, mellettem például már egy LMP-s képviselőasszony foglal helyet, utána pedig a Jobbik képviselői következnek. Egyébként én két-három sorral lejjebb ülök, mint a többi szabolcsi képviselő.

Vinnai Győző

Nyíregyháza 2. sz. választókerületének Fidesz-KDNP-s egyéni képviselője, Dr. Vinnai Győző

- Hogyan képzeli el a munkáját így a legelején?
- Minden erőmet arra fogom fordítani, hogy el tudjam látni a parlamenti munkámat, hiszen tudom, hogy az emberek is azt várják, hogy érdemi munkát végezzünk. Mivel Nyíregyháza egyéni képviselője vagyok, a másik feladatom a választókerületem képviselete. Tagja vagyok az Alkotmányügyi Bizottságnak, amely minden törvényjavaslatot bizottsági szinten véleményezni fog. Hétfőn reggel már bizottsági üléssel kezdünk, ahol megtárgyaljuk, hogy milyen törvényjavaslatok kerüljenek 13 órakor a Parlament elé a plenáris ülésen.


MCOnet-Kovács Tünde

Képek: fidesz.hu

További hírek:

 

Nyíregyháza Online

Szólj hozzá a fórumon!