Nyíregyháza nyugati elkerülő építése 3,4 milliárdból

Dr.Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Dr.Vinnai Győző Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormánymegbízott és Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója ünnepélyesen elhelyezte a Nyíregyháza nyugati elkerülő út alapkövét.
Az első ütemben 2,2 km hosszan megvalósuló beruházás az M3-as autópályát fogja összekötni a Kálmánházi úttal. Az útszakasz Nyíregyházát nyugatról fogja elkerülni új nyomvonalon, 2x1 sávon. A beruházás az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Program keretében, uniós forrás felhasználásával valósul meg 2014. végére.

Kovács Ferenc

 

Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Megyei Jogú polgármestere is örömét fejezte ki a beruházás kapcsán


Kovács Ferenc hangsúlyozta, a beruházás a tervezettnél tíz évvel korábban jött létre, és nagyban hozzájárul a város új iparfejlesztési területének bővítéséhez. Vinnai Győző megyei kormánymegbízott az eseményen történelmi pillanatnak nevezte az útberuházást, megemlítve, hogy az elkerülő folytatása a megye rétközi településeit, így például Ibrányt és Nagyhalászt is bekapcsolja az autópályához.


MTI/MCOnet