Számos fesztivál lesz idén is Nyíregyházán

Közel 45 millió forintot szán a Szabolcs megyei székhely rendezvényekre idén – úgy tűnik tehát, gazdag program-sorozatra számíthat Nyíregyháza.

Lezajlott a 2019-es esztendő első városi közgyűlése a közelmúltban Nyíregyházán, melyen szóba kerültek a nagyrendezvények is. A megyeszékhely 43,5 millió forintot szán a különféle, színvonalas programok megrendezésére idén, melyek egyébként a turizmus szempontjából is jelentőséggel bírnak – adta hírül a szon.hu.

Kiemelkedő a rendezvények közül a II. Nyírségi Disznótoros Fesztivál, valamint a 18. Nemzetközi Böllérverseny – ezeket a város 6.5 millió forinttal támogatja, a helyszín pedig a Sóstói Múzeumfalu lesz. A disznótoros fesztivált 2018-ban rendezték meg először s igencsak visszhangos sikert aratott – ezért vétek lett volna idén kihagyni – írta meg a szon.hu.


A rendezvények sorában immár nyolcadszorra kerül megrendezésre a Hello Nyíregyháza programsorozat, április végén, mely egybeesik majd a központi ballagással. Az április 26-i programot 6 millió forinttal támogatja a város.

Városnapokat május 17-18-án tartanak, 4 millió forintos támogatással. Fele ennyiből lesz majd gyereknapi rendezvény, míg a Nemzetközi Néptáncfesztivált augusztus 15-21 között rendezik meg. A táncosokat Szerbiából, Bulgáriából, Oroszországból, Indiából, Thaiföldről, Brazíliából és Mexikóból várják majd. A rendezvényhez a város 7 millió forinttal járul hozzá – adta hírül a szon.hu.

Tirpák Fesztivált szeptember 21-22 között tartanak, a gasztronómiai programsorozatot Nyíregyháza 8 millió forinttal támogatja, s ugyanennyi összegből rendeznek majd évbúcsúztatót az esztendő végén.

Fotó: Sipeki Péter

B.A.