Nyíregyháza vezető hírek

Szépülnek a megyei települések uniós pénzből

Szépülnek a megyei települések uniós pénzből

Megújul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye néhány települése, melyek az EU-forrásokból kaptak támogatást – a pénzt fejlesztésekre és szépülésre költik például Ibrányban, Nagykállón és Nyírmadán.

Pályáztak és nyertek - hamarosan lesz pénz fejlesztésekre Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén – tudatta a szon.hu.

Olyan dolgokra adtak be pályázatot, melyekre valóban szükségük van, s igazi költségvetéssel számoltak, nem pedig becsülttel – hangsúlyozta Kálmán Béla, Nyírmada polgármestere.

 

Ez a település a zöld város, környezetvédelmi- valamint egészségügyi alapellátás fejlesztés kategóriában is győzött. Mindezekre külön-külön 320-, 120-, illetve 150 millió forintot szánhatnak. A polgármester hozzátette, hogy a tervek megvalósításához az engedélyeket már korábban megszerezték – írta a szon.hu.

Ibrányban csak az ipari park fele kihasznált

Ibrányban csak az ipari park fele kihasznált

Ami az egészségügyi fejlesztéseket illeti, az önkormányzat két régi épületet is vásárolt, az egyik helyén újat húznak fel, itt lesz a háziorvosi rendelő és a fogászat. A másik, felújítandó épületben roma- és civilházat működtetnének.

A zöld város projekt keretében utakat újítanának fel, bővítenék a piacot, felújítanák a művelődési ház mozitermét, de sportfejlesztésre is gondoltak. A városban parkokat fejlesztetnének, fákat szeretnének ültetni.

Az ibrányiak szintén a parkot újítanánk fel, Berencsi Béla polgármester elmondta: 101 milliós uniós támogatásból fejlesztenék a zöld területeket.

Az ipari parkot saját erőből bővítették eddig, de most az Unió is hozzájárul az úthálózat, a teljes körű közművesítés megoldásához. Szükség van rá, mert a park kihasználtsága csupán 50 százalékos, s ezen változtatni szeretnének – írta meg a szon.hu.

Az elnyert 250 millió forintból a település csapadékvíz-elvezető hálózatának hiányosságain is javítanának.

B.A.

 

Ász hírek

Dubai Hír

Kína Hírek

Partnereink