ÚSZT: Megkezdődtek a nyíregyházi tömbkórház-építési projekt kivitelezési munkálatai

A Jósa András Oktatókórházban jelentették be augusztusban, hogy megkezdődött  az európai uniós és állami támogatással megvalósuló, 14,5 milliárd forint értékű kórházberuházás a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyen.

Az A jelű épületet, amelyben az onkológiai betegellátó részleg kap helyet, 2014. május 21-én adják át, majd a C épületnek kell elkészülnie 2014. október 21-re. Ott a gyermekgyógyászati tömböt hozzák létre, míg a B épületben a szív- és érrendszeri betegeket kezelik majd. Ezt az épületet 2014. december 21-én adják át - derült ki.


 Kovács Ferenc


Dr. Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere az önkormányzat támogatásáról biztosította a beruházást



Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház orvos főigazgató-helyettese hangsúlyozta, a fejlesztés hosszú időre meghatározza a térség magas színvonalú betegellátását. Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere szerint  az önkormányzat minden segítséget megad a jelentős beruházás gyors megvalósításához.


MTI/MCOnet