Vinnai Győző kormánymegbízott a Belügyminisztérium támogatásáról

Vinnai Győző kormánymegbízott a nyíregyházi Megyeházán tartott sajtótájékoztatót azzal kapcsolatban,  országosan 1637 önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzat kapott támogatást a Belügyminisztériumtól 27 milliárd 996 millió forint értékben.


A kormány egyedi kérelmekre 37 önkormányzatnak további 32 milliárd 906 millió forint támogatást is biztosít. Ebből az érintettek egyebek mellett az uniós beruházások önerejét egészíthetik ki, sikeresen befejezhetnek projekteket, javíthatják likviditási helyzetüket, megoldhatják működési nehézségeiket.


Vinnai Győző kormánymegbízott

Vinnai Győző kormánymegbízott a Belügyminisztérium és a kormány támogatásáról



Ebből az összegből 198 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település részesül - adta hírül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal. Vinnai Győző elmondta, a döntés értelmében az érintett önkormányzatok tiszta lappal tervezhetik meg jövő évi költségvetésüket. A megyében mintegy 4,4 milliárd forintot ad az állam az adósságok felszámolására.

Vinnai Győző kormánymegbízott hozzátette, azok a települések, akik jól gazdálkodtak és nem volt adósságuk, az indokolt és átgondolt fejlesztéseikben számíthatnak a kormány segítségére.


Forrás: SZSZBMKH

-kt-