A Nemzeti Emlékezés Napja Nyíregyházán a Megyeháza előtt
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezete 2010. június 4-én 12.00 órakor mindenkit a Megyeháza elé invitált egy főhajtásra.
A megemlékezést pénteken délben a Megyeháza előtt tartották
Pénteken 12 órakor egyszerre szólalt meg az összes történelmi egyház harangja, majd a Himnusz eléneklésével kezdődött el a megemlékezés. Juhász Erika népdalénekes Magyar történeti ének előadása után a köszöntők következtek.
Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökének köszöntője
Emlékezők köszöntésére Seszták Oszkárt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökét, országgyűlési képviselőt (Fidesz-KDNP) kérték fel. Az elnök a történelmi felidézés után a jelenről is ejtett néhány szót. Megtudhattuk, hogy egy méltó trianoni emlékművet szeretnének állítani Nyíregyházán, amíg el nem készül, egy táblát helyeztek el emlékeztetőül, melyet meg is koszorúztak.
A megemlékezőket az eső sem tántorította el
Vinnai Győző országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), a Rákóczi Szövetség Nyíregyházi Szervezetének tagja is beszédet mondott. A főiskola docense történelmi megemlékezését korabeli leírások alapján állította össze, s kihangsúlyozta a szerződés aránytalanságát, gyalázatosságát.
Vinnai Győző országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) beszéde
A Nemzetgyűlés ülésének jegyzőkönyvének 1920. június 4-i egyik részletét Pregitzer Fruzsina Jászai-díjas színművész tolmácsolta az esőben is kitartó emlékező tömegnek. Ez után az ünnepség egyik főszervezője, Dr. Szabó Géza történész mondott megemlékező beszédet.
Dr. Szabó Géza történész tolmácsolta a korabeliek érzéseit, gondolatait
Ez után a megemlékezés kulturális része következett, ahol többek között Pregitzer Fruzsina Jászai-díjas színművész és Szabó János egyetemi hallgató előadásában hallhattunk ide illő idézeteket. Végül a Szózat, majd a Székely Himnusz eléneklésével zárult a Megyeháza előtti megemlékezés.
A Trianonra emlékeztető táblát pénteken megkoszorúzták