A népszerű Desperado együttes énekese, Gábor Bernadett is részt vett a 25 Sikertörténet című interjúkötet bemutatóján Nyíregyházán. A debreceni énekesnő a sikerről, valamint a banda jelenéről mesélt lapunknak.
- Mit jelent számodra a siker?- A siker egy nagyon érdekes, és sok mindent takaró szó. A siker számomra most elsősorban a gyermekem, másodsorban pedig az, amit a szakmában elértem, illetve elértünk az együttessel. Természetesen személy szerint nagyon sokat tettem azért, hogy énekesnővé válhassak.

- A családban te vagy az egyetlen, aki ezen a pályán találta meg a számítását?- Igazság szerint édesapám zenész, úgyhogy mondhatni a vénámban volt a dolog... A párom is zenész, azt viszont, hogy a kislányomból az lesz-e, még nem tudjuk...

- Hogyan telnek a mindennapjaid mostanában?- A hétköznapjaimat teljes mértékben kitölti az anyaság, de a hétvége a fellépéseké. Tehát nem állt le teljes mértékben a Desperado, jelen körülmények között véleményem szerint nem is lehetne megtenni, csupán lassabbra vettük az iramot az elmúlt egy évben. Most már viszont nagyobb a kislányom és úgy gondolom, hogy belefér az, hogy ismét erőteljesebben dolgozzam.

- Nemrég jött ki az új videóklipetek is, igaz?- Így van, a legutolsó lemezünkről a Fütyülök rád című számot dolgoztuk fel, ami egy vidám, pörgős, szórakoztató dal. Nagyon remélem, hogy mindenkinek elnyeri majd a tetszését!
MCOnet-Kovács Tünde
További hírek:
Nyíregyháza Online
Szólj hozzá a fórumon!