Hírek Gazdaság Életmód Autó-Motor Technika Turizmus Rendezvény Webáruházak Bulifotók Kék hírek
Mehet
Megosztás!
A Szpari felkészülése már javában zajlik
Szpari
Brekk János a Szpari július 7-i felkészülés kezdete előtt tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a klub működtetését elvállalta, elkezdik a felkészülést.

Brekk János


„Sziky Gyulával tárgyaltam ma, aki kijelentette, hogy kiszáll a fociból, a tulajdonrészét átveszem” – nyilatkozta Brekk János.


Brekk János azt is elmondta, hogy a játékoskeret kialakítása attól is függ, hogy milyenek az anyagi lehetőségek. Most csak minimális ajánlatokat tud tenni a focistáknak, ami változhat, ha támogatók vagy befektetők érkeznek. Július 18-ig szeretné véglegesíteni a keretet.A tavalyi keretből Ambrusz Árpád, Cséke György, Gergely

szpari

Balázs, Minczér Tibor, Miskolczi László, Reznek Donát, Sánta Tibor, Tudja Dávid, Zabos Attila és az utánpótlásból Banka Szabolcs, Hrabina Alex, Vasas Gergő rendelkezik élő szerződéssel.


Pénteken délelőtt futó edzést tartott Brekk János a keretnek. Szombaton a Volán pályán egymás elleni játék szerepelt a programban. Vasárnap pihenőnap.  Brekk János elmondta, hogy a jövő héten minden délelőtt tíz órától erőnléti edzést tartanak, és legalább három alkalommal délutánonként labdás gyakorlást.


Forrás: nyiregyhazaspartacus.hu


-kt-


További hírek:

Nyíregyháza Online


Címke:


Nice Szépségverseny

Álláskeresés - www.allas.us

Partnereink

OTS

Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő


Sóstó Online



Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu