Hírek Gazdaság Életmód Autó-Motor Technika Turizmus Rendezvény Webáruházak Bulifotók
Mehet
"A városvezetés nem megfelelően járt el a Ferenc körúti parkoló ügyében"
2010. jún. 4., péntek, 08.29.35
"Építés vagy rombolás" címmel tartott sajtótájékoztatót Dr. Kovács Ferenc, SZA01 oevk. országgyűlési képviselője  csütörtökön délelőtt.A téma a Ferenc körúti fakivágások és az ott építendő parkoló volt.
Dr. Kovács Ferenc az üggyel kapcsolatban elmondta, az ominózus napon, múl hét csütörtökön a Parlamentben volt, ezért nem lehetett jelen a fák kivágásánál. De többen értesítették, pénteken pedig 82 tiltakozó aláírást hoztak be hozzá és elmesélték, hogy a lakók a testükkel akarták megvédeni azokat a fákat, amelyeket még ők építettek 25-30 évvel ezelőtt. De nem tudták megakadályozni, csütörtökön késő estig dolgoztak a munkások és pénteken reggel is megjelentek.

"A városvezetés nem megfelelően járt el az ügyben" - mondta a tájékoztatón az országgyűlési képviselő


A körzet képviselője is kiment és kérte őket, hogy hétvégére függesszék fel a munkát, amíg utánanéz, minden jogszerű-e. Közben beszélt a helyi boltok dolgozóival, akik szerint semmi szükség nem lenne itt a parkolóra, ráadásul a lakókat sem értesítették. Az Alfi-Ker egyik tulajdonosát is megkérdezte, aki szerint ez már egy másfél éves ügy és minden rendben van körülötte.

Dr.Kovács Ferenc önkormányzati képviselő

Dr.Kovács Ferenc önkormányzati képviselő sajtótájékoztatót tartott az ügyben


Hétfőn aztán megint felvonultak a gépek, Kovács Ferenc ezért megkérte Csabai Lászlóné polgármestert, hogy jöjjön ki és állítsa le a munkálatokat, aki a főkertésszel együtt meg is tette ezt. Elismerték, hogy nincs szükség erre a beruházásra és megígérték, hogy ősszel a kivágott fákat is helyreállítják. "Szabályos volt-e az építési engedély? Valószínűsíthető, hogy nem"-vallja dr.Kovács Ferenc, aki mint ügyvéd vizsgálta az ügyet.

Dr.Kovács Ferenc

Dr.Kovács Ferenc mint ügyvéd vizsgálta a Ferenc körúti parkoló ügyét


Véleménye szerint vizsgálni kellene, hogy minden jogszerű volt-e, valamint az önkormányzati szabályoszást is fölül kellene vizsgálni, hogy a jövőben ne alakulhasson ki ilyen helyzet. "A városvezetés nem megfelelően járt el az ügyben" - mondta a tájékoztatón az országgyűlési képviselő, annak viszont örült, hogy a polgármester asszony másnap lakossági fórumon kész volt párbeszédet kezdeményezni a lakókkal.

MCOnet-Kovács Tünde

További hírek:

 

Nyíregyháza Online

Szólj hozzá a fórumon!


Címkék:

Szóljon hozzá!
Belépés


Szépségverseny
Hozzászólások
Programajánló
<< 2010 Szeptember >>
H K Sze Cs P Szo V
   1 2 3 45
6789 101112
1314 1516 171819
20212223242526
27282930   
Keresés a programok között:


Partnereink

Cinema DVD
OTS

Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő


Sóstó Online
Szpari

Nyíregyháza