Már készülünk a Nemzeti Vágtára - interjú Gajdos Zsolttal, a Nyírségi Vágta győztesével
Az I.Nyírségi Vágtát a III.Nemzeti Vágta regionális előfutamaként Nyíregyházán rendezték meg, amelyet Demecser színeiben Gajdos Zsolt nyert meg. A győztest faggattuk.

A Nyírségi Vágta döntő futamára május 2-án délután került sor
- Mikortól datálódik a kapcsolata a Nemzeti Vágtával?- A Nemzeteti Vágtán már 3 éve is akartam indulni, de sajnos nem tudtam időben elkészülni, mert két héttel a verseny előtt sajnos kulcscsonttörést szendedtem. A tavalyi Nemzeti Vágtán már végre elindulhattam, és 5.helyen végeztem. Előtte azonban nem versenyeztem soha életemben.

Demecser képviselője, Gajdos Zsolt szakította át a képzeletbeli célszalagot, a második Bálint István, Nyírbátor lovasa lett, a harmadik pedig Magera Csaba lett Sóstóhegyről
- Mesélne a lóról, amivel megnyerte a Nyírségi Vágtát?- A saját lovammal versenyeztem, aki nemrég került az istállómba. A neve Doru, vele fogok indulni a júniusi Nemzeti Vágtán is.Elég komolyankészültünk a versenyre a lóval, de nem volt elég időnk, úgy érzem, még sok munkám lesz vele, hogy az országos megmérettetésen is helyt tudjunk állni.

Gajdos Zsolt és lova, Doru
- Hogyan tudnak felkészülni?- Szerencsére van megfelelő pálya. Nyíregyházán tudunk gyakorolni egy 1200 méteres pályán és egy 3200 méteres pályán. De van jártatógépünk is, amin készítjük a lovat, és speciális étrenden van, úgyhogy nagyon odafigyelünk rá, hogy minden rendben legyen.
MCOnet-Kovács Tünde
További hírek:
Nyíregyháza Online
Szólj hozzá a fórumon!