Hírek Gazdaság Életmód Autó-Motor Technika Turizmus Rendezvény Webáruházak Bulifotók Kék hírek
Mehet
Megosztás!
Nyíregyháza ismét elnyerte a Kiváló Régió címet
2010. május 10-én Budapesten a Radisson Blu Béke Hotelben tartotta a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Országos Küldött Közgyűlését, ahol a szakmai munkát elismerő rangos kitüntetéseket vettek át a megyei szakemberek, köztük Dr. Kovács Mihályné, a  MNGSZ Regionális Szervezet Elnöke.
- A Kiváló Régió címet vehette át nemrég. Ez az első elismerése?
- Régiónkat eddig ötször ismerték el. 1998, 2002, és 2004-ben ARANYSERLEG díjban részesültünk,  2007-ben és most pedig  KÍVÁLÓ RÉGIÓ CÍMET kaptunk 

Török István Éttermi Alelnök, Dr. Kovács Mihályné, Pető István Tiszteletbeli Elnök és Prohászka Béla Elnök

Török István Éttermi Alelnök, Dr. Kovács Mihályné, Pető István Tiszteletbeli Elnök és Prohászka Béla Elnök a díjátadáson

- Mit kell tudni erről a díjról?

- A Kiváló Régió cím évente három régiónak ítélhető oda. Feltétele, hogy aktív szakmai munkát végezzenek, taglétszámuk évente növekedjen, illetve száz fő felett ne csökkenjen. Az is fontos, hogy évente legalább egy szakmai versenyt szervezzenek, vagy más által szervezett versenyen részt vegyenek. De azt is figyelembe veszik, hogy nagy gondot fordítanak-e a régió tagjainak továbbképzésére.

Dr. Kovács Mihályné,

Dr. Kovács Mihályné, Váradi Istvánné Igazgató és diákjai: Dankó Anita,Márton Márk (Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola)

- Hogyan zajlott a díjátadó ceremónia?

- A díjátadás nagyon megható volt , ünnepélyes keretek között zajlott. Prohászka Béla elnök úr és az alelnökök kézfogásával gratulálásával, valamint az Oklevél és a serleg átadásával zárult. Jól esett a közönség elismerő, egyetértést kifejező tapsa.is.

Kovács Mihályné

A büszke díjazottak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, köztük dr. Kovács Mihályné

- Mit gondol, mivel érdemelték ki ezt a címet?
- Úgy gondolom, az elnökség nagyra értékelte azt a sok országos eredményt, amit elértünk az elmúlt évben. A pályázatunk részletesen tükrözte a munkánkat , amit megfelelő kép anyaggal is alátámasztottunk.


MCOnet-Kovács Tünde

További hírek:

 

Nyíregyháza Online

Szólj hozzá a fórumon!





Nice Szépségverseny

Álláskeresés - www.allas.us

Partnereink

OTS

Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő


Sóstó Online



Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu