A Szabolcs megyei kerékpárút fejlesztésről is beszélt Tasó László

Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár június végén a Szabolcs megyei Nyírbogáton jelentette be, hogy 1500 kilométer kerékpárút épül meg a települések kül- és belterületén a 2014-től 2020-ig tartó időszakban.


Több mint 30 önkormányzat jelezte a Közlekedés Operatív Program kerékpárút-hálózat fejlesztését támogató pályázati lehetőségének május közepi újranyitása óta, hogy a feltételeknek megfelelő beruházást tervez. A program pályázatán önkormányzatok nyerhetnek el legfeljebb 200 millió forintot elsősorban már létező kerékpárutakat összekapcsoló szakaszok megépítésére. Tasó László kifejtette: „A beruházásokkal nemcsak a kerékpáros, hanem az autós és több esetben a gyalogos közlekedés biztonsága is javul, a forgalmas közúti szakaszok mentén csökken a balesetveszély. A pályázati konstrukció újranyitása rendkívül hatékonyan segítheti a 2007-2013-as uniós pénzügyi időszak közlekedésfejlesztési forrásainak maradéktalan lehívását.”

 

\"\"

 

A Szabolcs megyei kerékpárút fejlesztésről beszélt Tasó László Nyírbogáton

 


Nyírbogát térségében egy korábbi pályázati kiíráson elnyert uniós forrásokból több mint 15 kilométer kerékpárút épül meg önkormányzati együttműködésben az év végéig. A mintegy 725 millió forint összértékű fejlesztésekkel összefüggő hálózat jön létre a szabolcsi nagyközség és Nyírmeggyes között. Párhuzamosan zajlik a Nyíradonyig tartó további 12 kilométeres folytatás terveztetése, előkészítése is. A cél elsősorban az, hogy ne csak pontszerű és szakaszos beruházások történjenek, hanem a kerékpárutak hálózatba legyenek fejlesztve Magyarországon - fogalmazott az államtitkár.

 

MTI/MCOnet