Kevesen mennek idénymunkásnak Szabolcs megyében

A közmunkaprogram lehet felelős azért, hogy egyre nehezebben találni idénymunkást a termés betakarítására? Több érintett ezt állítja. Sokan másik településekről szereznek embert.

Kevesen akadnak a termés leszedésére, betakarítására Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Legyen szó almáról, meggyről, dinnyéről vagy paprikáról, szinte úgy kell halászni az idénymunkára kapható dolgozókat – írta meg a szon.hu.

A lap több gazdálkodót kérdezett meg a témában, akik közül többen a közmunkaprogramot említették okként, más szerint a multinacionális cégek szipkázzák el a munkaerőt.


Kevés ember akad, aki betakarítaná a termés idénymunkásként Szabolcs megyében

Kevés ember akad, aki betakarítaná a termés idénymunkásként Szabolcs megyében

 

Egyes gazdák szerint közmunkán szívesebben vannak az emberek, mint hogy a földeken izzadjanak.

A probléma a kertészeti ágazat teljes részére vonatkozik, s nem először fordul elő, hogy ha nagyobb a termés egy adott esztendőben, gyakran a fákon marad a gyümölcs 10-20 százaléka – tudatta a szon.hu.

Egy-egy gazda, aki 8 vagy 10 embert foglalkoztat egy szezonban, mostanra oda jutott, hogy utaztatnia kell munkást a környező településekről, vagyis 30-40 kilométer távolságról. Annak ellenére, hogy egyre vonzóbb a napszám, alig lehet találni munkásokat – panaszolták a lapnak.

Kerezsi Csaba, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének megyei alelnöke elmondta, hogy sokan vannak közmunkán, amit az emberek általában könnyebb kereseti lehetőségnek tartanak az idénymunkánál.

Negyven embert még nehezebb összeszedni egy idényre, pedig akad gazdálkodó, akinek ennyire van szüksége. Sokan tudnának munkát biztosítani áprilistól egészen novemberig.

A helyzet megoldása érdekében több gazdálkodó folyamodott ahhoz, hogy közmunkások kikölcsönzését kérte, de eddig nem sok eredménnyel – adta hírül a szon.hu.

A probléma megoldása már csak azért sürgető, mert ilyen munkaerőhiány mellett, ha egy-egy évben nagyobb a termés, könnyen a fákon marad a gyümölcs 10-20 százaléka. A mezőgazdaságban állandó munkást találni is egyre nehezebb, nemhogy az idényre - írta a szon.hu.

B.A.