Négymilliárdból újul meg a vasútállomás Kisvárdán

Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jelentette be, hogy 2016. októberében kezdődhet meg a kisvárdi vasútállomás felújítása, amely több lépcsőből fog állni.


A tervek szerint októberben megkezdik a kisvárdai vasútállomás és környezete teljes rekonstrukcióját. A MÁV Zrt. saját forrásból finanszírozott, négymilliárd forint értékű beruházásának bejelentésén Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a társaság jelentős összegeket költ saját és európai uniós forrásból arra, hogy megújítsa vasúti pályáit és gördülőállományát.Már több állomás elkészült, és a korszerűsítések Kisvárda mellett máshol, például a Balaton térségében, Kisújszálláson és Püspökladányban is folytatódnak - jelentette be.

\"Dávid

 

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és  Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a beruházás bejelentésén

 



A mára évente 320 ezer utast fogadó kisvárdai állomást három ütemben újítják fel. Az első, októberben induló részberuházás során 38 férőhelyes P+R parkolót építenek meg a hozzá kapcsolódó úttal. A 2017-ben kezdődő második ütemben a vasútbiztonsági fejlesztések kezdődnek, akadálymentesített gyalogos-kerékpáros aluljárót, rámpákat és lifteket építenek a vágányokhoz, emelik a peronokat, felújítják a nem peronos vágányokat és a vágányhálózatot. A harmadik fázisban többek között az 1870-es években épített állomásépületet renoválják majd.




Forrás: kormany.hu
Fotó: Szabó Sándor