Utakat és járdákat is felújítanak Szabolcsban

Szabolcs megye huszonhét önkormányzata kapott forrást arra, hogy felújíttassa útjait a Magyar Falu program keretében.

Hamarosan belefoghat a felújításba 27 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település: a Magyar Falu program keretében utakat újíthatnak fel, míg 18 helyhatóság járdáit szépítheti meg. Nagyvarsányban mind a kettőre szánnak pénzt – írta meg a szon.hu.

A legnagyobb gondot szinte valamennyi településen a meglevő utak vízelvezetésének problémája jelenti, azok ugyanis nem megfelelőek. Ha nagyobb eső esik, a lakók a házukhoz sem tudnak normális körülmények között odajutni. A települések polgármesterei elsősorban ezt a gondot szeretnék megoldani – mondta el Kovács Marcell nyíregyházi tervezőmérnök.

Számos út újulhat meg Szabolcs megyében

Számos út újulhat meg Szabolcs megyében

Hozzátette: a Magyar Falu Programon belül a megnyert összegeket általában felújításra szánják a települések vezetői, mivel a fenti eset sokszor földutaknál tapasztalható, de mivel ezeket leasztfaltozni drága és sokáig tart, a pénzt ebbe fektetik – tudatta a szon.hu.

A tervezőmérnök azt is elmondta, hogy a területet geodétával méretik fel, s a helyszínen megvizsgálják, mekkorák az ingatlanok és szükséges-e a közművek áthelyezése. A terveket csak ezeket ismerve lehet elkészíteni – megfelelve a vonatkozó szabályoknak, előírásoknak.

Nagyvarsány, amely járda- és útfelújításra is nyert pénzt – 5 millió, illetve 30 millió forintot -, kilenc bekötőutat újít meg a támogatási összegből. Tóth Sándor polgármester elárulta: bizonyos útjaikhoz több évtizede senki nem nyúlt, s azóta a forgalom is lényegesen megnőtt, vagyis a felújítás már nagyon szükségessé vált – tudatta a szon.hu.

Ezek az utak új kopóréteget kapnak, s egy korábbi sikeres pályázatból eredően egy földutat is le tudnak majd aszfaltozni. Abból a pénzből, amit járdafelújításra kaptak, a Szabadságtanyán lévő járdára fordítják.

Tiszadada szintén 30 milliót nyert. A polgármester, Mizser Zsolt elmondta: négy aszfaltozott utcára kerül új burkolat. Mint megjegyezte: lehetőségeikhez képest minden esztendőben javítják a kátyúkat, rendben tartják az úthálózatot. Mindig figyelik a pályázatokat – írta meg a szon.hu.

Fotó: MW-archív

B.A.